Add comment for this object Saját megjegyzésed:
A VHK egyik tagja érintettként kikérte az aktát, és kiderült, egy zenész akkori barátnője jelentett a Fekete Lyukban megfordulókról. A múlt héten hozta nyilvánosságra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, hogy a nyolcvanas években egy Krisztina fedőnevű ügynök jelentett a Fekete Lyukat, az FMK-t, a Bercsényi Kollégiumot és hasonló alternatív klubokat látogató szubkultúra zenészeiről, a Vágtázó Halottkémek basszusgitárosa, Soós "Szónusz" Lajos pedig érintettként kikérte az adatokat a levéltárból, majd a Facebookon közzétette, hogy ki volt az ügynök valójában – szúrta ki az Index. Eszerint "Krisztina" fedőnéven egy Pleva Eszter nevű nő jelentett a zenekarokról, aki maga nem volt zenész, de vokálozott az A. E. Bizottság Jégkrémbalett című lemezén, később pedig az egyik utódzenekarban, az efZámbó Happy Dead Bandben is. Soós hozzátette azt is, hogy akkoriban az egyik zenész barátjuknak volt a barátnője, de róla is jelentett. A dokumentum tanúsága szerint 1983-ban szervezték be, és számos dokumentum található a Történeti Levéltárban, melyekben a szcénáról jelentett.
Dunakeszi, Fő út, 60 m²-es, üzlethelyiség utcai bejárattal, jó állapotú Dunakeszi frekventált, forgalmas részén, a főúton 60nm-es, 2 helyiség + előtér + teakonyhás üzlethelyiség kiadó. Az üzlethelyiség közvetlenül az utcafrontra nyílik, az ajtót rács védi, a két nagy ablak pedig garantálja, hogy mindig jó világos legyen bent. Belépve az előtérbe érkezünk, beljebb 2 további helyiség és egy teakonyha is megtalálható. A jó állapotú épület jelenleg üres, azonnal használatba vehető. Víz, villany, gáz bent van, a csatorna ráköthető, jelenleg derítő van - igény szerint ráköthető a csatornára. A fűtés gázcirkóval történik. Az üzlet előtt 3-4 autó parkolásához elegendő hely áll rendelkezésre. Fekvése NY-i, a közelben minden megtalálható: bevásárló központ, bankok, kisebb üzletek. Igény esetén ingyenes hiteltanácsadással és ügyintézéssel könnyítjük meg vásárlását. További több száz ajánlat közül választhat adatbázisunkból, melyben tapasztalt és felkészült kollegáink segítik, akár a HÉT VÉGÉN is.
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL (MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT). HuPont hirdetési rendszer 1. Újrakezdés jó lehetőségek ► Semmit nem veszítesz, csak nyerhetsz vele 2. Használtautófelvásárlás +36-30-265-37-75 ► VÁLASSZON MINKET MERT: A legjobb árat adjuk autójáért Azonnali adás-vételi szerződés megkötése Készpénzben fizetünk, nem bizományos értékesítés Márkától, típustól, kortól függetlenül megvesszük Céges flottát, gépkocsit, kisteherautót is veszünk 3. FEKEDI HORGÁSZTÓ ► Egy hal aminek jó íze van háromszor úszik: vízben, vajban és borban! 4. Eszterlánc Kézműves Stúdió ► Szenvedélyünk a fonal! Tarka-barka puffok, pihe-puha szőnyegek, egyedi lakásdekoráció. Bámulatos, hogy mi mindent lehet különféle fonalakból készíteni! Minden gombolyag tele van inspirációval, én pedig alig várom, hogy előcsalogassam belőlük a csodát 5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet! ► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
Kiadó üzlethelyiség, Dunakeszi 280 E Ft / hó 2 000 Ft/m 2 Dunakeszi központjában, nagyon jól megközelíthető, első emeleti, légkondicionált, külön...
Módosítom a keresési feltételeket Kiadó üzlethelyiséget keres Dunakeszin? Ezen az oldalon a Dunakeszin megtalálható bérbeadó üzleteket találhatja. Rövid, vagy hosszútávú bérletek vállalkozások számára, felújított vagy felújítandó kiadó dunakeszi üzlethelyiségek, válasszon fényképes hirdetéseink közül, majd vegye fel a kapcsolatot az eladóval. Keress 106204 hirdetés között! Kiemelt hirdetések Cikkeinkből Legújabb Legnépszerűbb
Köszönjük, hogy megtisztelt bizalmával, és irodánkat választja új otthona kiválasztására. Ha esetleg még nem sikerült eladni lakását, kedvezményes feltételekkel vállaljuk annak értékesítését, hogy Ön mihamarabb beköltözhessen álmai otthonába. Irányára: 180 EFt / hó + 2 havi kaució Azonosító:83 Elhelyezkedés: 2120, Dunakeszi, Fő út Környezet: Forgalmas Közlekedés: Helyközi járat, vasút Alapterület 60 m² Szerkezet Tégla Állapot Jó Belsőállapot Jó Parkolás Saját parkoló biztosított
Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. További információk [ szerkesztés] Archive of a fansite (angolul) Eric Moussambani a 2000-es olimpián. a YouTube -on
Az első lakásukat vásárlók helyzete jelentősen javult az elmúlt években, a támogatási rendszer mellett a kedvezőbb lakásárak és az alacsonyabb kamatok segítik az első lakásukat vásárló fiatalokat - közölte az FHB Jelzálogbank.
Adatvédelmi áttekintés Azért használunk cookie-kat (sütiket), hogy a lehető legnagyobb felhasználói élményt biztosítsuk az Ön számára. Amennyiben a beállítások módosítása nélkül lép tovább, úgy tekintjük, hogy beleegyezését adja a weboldalunkról származó cookie-k fogadásába.