Add comment for this object Saját megjegyzésed:
De nagyon úgy néz ki, hogy a shittalk nem működik, ha dagesztáni avarokról van szó. A McGregor – Nurmagomedov meccs után elég csúnya jeleneteket láthattunk. Miután McGregor egy fojtófogás miatt feladta a meccset, Nurmagomedov először a fogvédőjét vágta a ketrechez, majd átugrott rajta és nekiment McGregor ju jitsu-edzőjének, Dillon Dannisnek. Eközben Nurmagomedov több csapattársa is beugrott a ringbe, ahol egyikük hátulról elég erősen megütötte McGregort. Ez azért durva, mert ugyan McGregor kapott keményebb pofonokat is aznap este, ha nem számít egy ütésre, akkor akár bele is halhat. Az este végén három embert a rendőrök vittek el, Nurmagomedov ügyét pedig még vizsgálni fogja Nevada állam, addig viszont visszatartják a hárommillió dolláros fizetését. Nurmagomedov a meccs utáni sajtótájékoztatón csak egyetlen kérdésre válaszolt, és arra is inkább a saját beszédét mondta el. Arról beszélt, hogy az apja valószínűleg felpofozza, ha hazaér, mert mindig azt tanította neki, hogy az ellenfelét tisztelni kell, és elnézést is kért Nevada államtól, valamint a szervezőktől, mert szerinte nem a legjobb oldalát mutatta meg aznap este.
Főhőse Fred Otash, legendás informátor, problémamegoldó, mindenes – ő tényleg létezett, de persze a történetek kitaláltak lesznek. A USA berendelt még 5 szkriptet a Psych 8. szezonjához, mely talán az utolsó lesz. Máshol lement, de Amerikában nem adták le a Happy Endings – 3×19-3×20-at, így náluk egy héttel csúszik a finálé. Hivatalos: Mario Lopez visszatér a The X Factor US műsorvezetőjeként, Khloe Kardashian viszont nem. Vendégszerep: Carlos Bernard, Catherine Dent, Eric Lange – Castle, Jessica Tuck, Robin Givens – Twisted (visszatérő), Dr. Heinz Doofenshmirtz – Shark Tank, Lee DeWyze – American Idol (04. 25), Interjú: Hettienne Park (Beverly – Hannibal), riport a Sherlock és Watson -szinkronmunkáiról, Az MTV megerősítette, hogy a Buckwild kaszaája végleges és nem engedik a producereknek, hogy más csatornához átvigyék. A Syfy berendelte a Haunted Highway 2. évad ját, ami 07. 24-én indul.
A Viasat-franchise ismét elküldte a havi jelentését, hogy mik lesznek azok a sorozatok, amikre mindenképp oda kell figyelnünk. A Viasat 3 részéről eléggé szerényes lesz a felhozatal, hiszen a minap elstartol Being Erica 2-3. évadjával lehet a későbbiekben számolni az újdonságok sorában. Ez azért elég kevés, nem?! Várjunk csak, hiszen a Viasat 6-ra jön a java, nem véletlenül fogalmaztam a címbe. Csak hogy pár frissítést emlegessek, jön: az Éghasadás, avagy a Falling Skies; az Amerikai Horror Story (American Horror Story); új évaddal tér vissza a Dexter, a Texas királyai (King of the Hill) és csatornapremier formációban debütál a Grimm is berkeikben, amit a Tv2 szépen szinten tartott. Mázlijára a hosszú időnek, ami az őszi és tavaszi pihenője alatt kimaradt. Nézzük a listát! VIASAT3: 05. 06. Erika világa (Being Erica), 2-3. évad, minden hétköznap 19:00 – VIASAT3 premier VIASAT6: 05. Dawson és a haverok (Dawson's Creek), 5-6. évad, hétfő-vasárnap 5:50 – VIASAT6 premier 05. 08. Pusztító természet (Full Force Nature), 2. évad, hétfő-vasárnap 17:25 – VIASAT6 premier 05.
Értékelés: 14 szavazatból Az UFC - Ketrecharcos kiképzés, azaz Ultimate Fighter, egy népszerű és igen kemény valóságshow sorozat, melyben 16 kiválasztott, ismert és kevésbé ismert, MMA sztár és ketrecharcos küzd meg egymással az "Ultimate Fighter" címért, ami együtt jár egy UFC gálára szóló szerződéssel is. Egyéb epizódok: Stáblista: Szerkeszd te is a! Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk! Küldés Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Csak általánosságban tudunk róluk látjuk bevetésen őket, és nem látjuk milyen fizikai erőben sem tudjuk egyáltalán a legprofibb csapatok, kik és hol nem kötik az orrunkra az ott elég titok, ami arra enged következtetni hogy 1 fix csoportot mondjunk az elitnek. 21:19 Hasznos számodra ez a válasz? 8/19 anonim válasza: *Van ott elég titok, ami arra enged következtetni hogy 1 fix csoportot ne tudjunk mondani elitnek. 21:20 Hasznos számodra ez a válasz? 9/19 anonim válasza: 100% ha a katona csak a kiképzése alatt tanult bármilyen harci stílust akkor semmi esélye sincs még egy hobbista is leveri(nem levegőbe beszélek konkrétan edzésen volt rá példa). egy sima katona feladta nem az, hogy pusztakézzel agyonverje a másikat hanem, hogy csapatban végrehajtsák a megadott feladatot. 21:29 Hasznos számodra ez a válasz? 10/19 clint válasza: 21:19 nem a dzsungelben értettem... szemtől szemben utcán vagy ketrecben. A katona alulmaradna.... Kemények a kiképzések, nagyon jó az állóképességük, de te láttad a UFC harcosok edzéseit???
Amikor a Conor McGregor – Habib Nurmagomedov harc előtti felvezetőt írtuk, már említést tettünk arról, hogy a trashtalknak és a beszólogatásnak milyen szerepe van a küzdősportokban. Illetve nem is annyira a küzdősportokban, mint inkább a pénzért verekedésben, mert a UFC inkább ez, mint küzdősport. Ha megnézzük a kor két legjobban kereső harcosát, akkor azt látjuk, hogy mindketten mesterei a shittalknak. Az ökölvívó Floyd Mayweather és a ketrecharcos Conor McGregor nem csak azért ennyire felkapott és sikeres, mert jók abban, amit csinálnak, hanem azért is, mert iszonyú szórakoztatóan tudják felvezetni a meccseiket. A beszólogatásnak, sértegetésnek, trollkodásnak és keménykedésnek komoly hagyományai vannak a küzdősportokban, és McGregor például ettől lett akkora kulturális ikon, hogy többezer manbun os fehér férfi üvölti a nevét minden eseményen. Ez a shittalk elvileg a műsor része, és ezt mindenkinek pontosan kellene tudnia. Amint a harcnak vége, jöhet a kézfogás, a tisztelet és egymás dicsérete.
VIASAT3 05. 06. Erika világa (Being Erica), 2-3. évad, minden hétköznap 19:00 – VIASAT3 premier VIASAT6 05. Dawson és a haverok (Dawson's Creek), 5-6. évad, hétfő-vasárnap 5:50 – VIASAT6 premier 05. 08. Pusztító természet (Full Force Nature), 2. évad, hétfő-vasárnap 17:25 – VIASAT6 premier 05. 12. Viharjelzés (Storm Warning), 1. évad, hétfő-vasárnap 10:45 – VIASAT6 premier 05. 15. Anglia határain (Border Force), 1. évad, szerda 23:25 – HAZAI PREMIER 05. 20. Viharjelzés (Storm Warning), 2. évad, hétfő-vasárnap 17:00 – VIASAT6 premier 05. 22. Dr. House (House), 5. évad, hétköznap 21:00 – VIASAT6 premier 05. 27. Dexter (Dexter), 6. évad, hétfő 22:00 – HAZAI PREMIER 05. UFC – Ketrecharcos kiképzés (The Ultimate Fighter 2009), 2. évad, hétfő 0:00 – HAZAI PREMIER 05. 28. Grimm (Grimm), 1. évad, kedd 22:00 – VIASAT6 premier 05. 29. Amerikai határőrség (Border security), 1. évad, szerda 22:25 – HAZAI PREMIER 05. 30. Texas királyai (King of the Hill), 7. évad, hétfő-vasárnap 15:35 – HAZAI PREMIER 05.
2019. október 13-án Nagy-Britanniából az esetleg bekövetkező Brexit miatt Spanyolországba költözött és a rombuszszerű besorolást használja (+12, +16, +18 hangjelzéssel). Története [ szerkesztés] A TV6-ot eredetileg már Svédországban vezették be 2006. május 9-én ezen a néven TV6-ként, amikor régen tesztadásával is megkezdte. [6] 2007. december 3 -tól teszt jelleggel is elérhető volt egészen 2008. január 27 -ig a csatorna, azonban hivatalosan csak 2008. január 28-án indult az adás, és innentől kezdve vették fel kínálatukba a magyarországi televíziós szolgáltatók a Viasat 6-ot. Kezdetben a Magyar Telekom akkoriban T-Home márkanéven értékesített IPTV -s és műholdas kínálatában, a Diginél és néhány kisebb kábelhálózaton volt csak elérhető. Kezdetben TV6-nak hívták a csatornát, addig amíg a társcsatorna Viasat 3 reménykedhetett benne, hogy a néhai TV3 nevét megörökölheti. De miután semmi remény nem maradt erre, az akkori tulajdonos Modern Times Group eltiltotta ezt a csatornát is a TV6 név használatától, így nevet kellett változtatnia.
A Viasat 6 (korábbi nevén TV6 - 2011. február 11-ig) a Sony Pictures Television Networks egyik tematikus televíziócsatornája, mely a '90-es évek elején indult a skandináv államokban, akkor még ZTV néven volt elérhető. 2004-től fokozatosan építették ki a fiatal férfiaknak szóló televízióadó jellegét. A csatorna a Viasat cégcsoport tagja (kivéve Magyarországon), Svédországon kívül Litvániában és az Egyesült Királyságban is fogható TV6 néven. Magyarországon 2008. január 28-án indult szintén ezen a néven, de 2011. februárjától már Viasat 6-nak hívják. A csatorna hangja a Viasat 3 -éhoz hasonlóan László M. Miksa, a Ladánybene 27 énekese volt, majd 2014. november 1 -től Barabás Botond vette át helyét. 2013. január 1-jétől a reklámidejét az Atmedia értékesítette, előtte, valamint 2020. január 1. óta az R-time értékesíti. április 1-jén átállt 16:9-es képarányra és új arculatot kapott. 2015. február 11-én a Sony Pictures Television Networks megegyezett a csatornát addig tulajdonló svéd Modern Times Grouppal a magyarországi Viasat 3 és Viasat 6 kereskedelmi csatornák, illetve a Viasat Play catch-up szolgáltatás megvásárlásáról, hogy tovább bővítse magyarországi portfólióját, mely egyben az AXN, AXN White és AXN Black lineáris csatornákat, valamint az AXN Now és AXN Player digitális szolgáltatásokat tartalmazta.
Eleve nem akart rendőrségi ügyet abból, hogy beugrottak a ringbe és megütötték, inkább amiatt volt kiakadva, hogy elvesztette a harcot. Állítólag még aznap este felhívta Dana White -ot, a UFC vezetőjét, hogy szervezze meg a visszavágót. Ennek mondjuk egyelőre vannak akadályai. Egyrészt azt se tudni, Nurmagomedov akar-e egyáltalán visszavágót. A meccs előtt az terjedt el róla, hogy Mayweatherhöz hasonlóan veretlenül akar visszavonulni. Ezt most meg is teheti, ráadásul jelenleg ő tartja a rekordot az UFC-ben 27/0-ás mutatóval. De az is lehet, hogy Nurmagomedov komoly büntetést, vagy akár eltiltást kap azért, mert kiugrott a ringből. Sőt, legrosszabb esetben az övet is elveszik tőle, amit most védett meg, ezért a verhetetlensége bebizonyítása érdekében belemegy a visszavágóba. Az mindenesetre biztos, hogy ha a vasárnap hajnali meccs már most is az eddigi legnézettebb UFC-harc volt, akkor a visszavágó minden rekordot megdöntene. Ezért a UFC természetesen abban érdekelt, hogy McGregor és Nurmagomedov újra harcolhassanak egymással.