Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Kép: Torda Eszter Mielőtt a gyerekek megérkeztek volna, két héten keresztül beszéltük át, melyik nap mi lesz az ige, mikor megyünk lovagolni, melyik dalt énekeljük – mert odakint a hittanórák egészen másképp zajlanak, mint itthon. Nagyjából harminc játékos dal állt rendelkezésre a gyerekek szórakoztatására. A reggeli, ebéd vagy vacsora előtt egy egyszerű imádság helyettesítésére a Spongyabob vagy a Frédi és Béni kőkorszaki család főcímdalára írt versek álltak rendelkezésre, magasztalva ezzel az ételt és italt, melyet az Úr adott nekünk. Szerinted Isten is korán kelt? A hét elején a gyerekek még vidáman fogadták a feladatokat. Személyes kedvencem az volt, hogy a gyerekeknek le kellett rajzolniuk a keresztnevüket egy általuk választott stílusban, kidekorálva, majd el kellett mesélni, honnan kapták, mit jelent, és szeretik-e. Így az első napi feladat ötvözte az egymás és önmaguk megismerését. A lelkesedés a hét közepére ugyan alábbhagyott, de nem tűnt el. A reggeli ige olvasása közben álmosan, gyűrött arccal ültünk le az istálló elé, mikor az egyik fiú odafordult a másikhoz: "Szerinted Isten is korán kelt? "
" Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra" (1Thessz 5, 16–18) – ez volt az az ige, amely a 2017-es nyarat jellemezte számomra az amerikai Dél-Dakota államban. A három hónapos "nyaralás" alatt nemcsak remekül megtanultam átadni Isten szeretetét a gyerekeknek, de rájöttem arra is: a világ végén sem hagy el bennünket az Úr. És ez most is erőt ad, elmondom, miért. Szerző: Torda Eszter Tényleg a világ vége Dél-Dakota tulajdonképpen olyan, mint a Hortobágy, csak jóval nagyobb, lakosai angolul beszélnek, és néhol, elvétve találkozunk egy-egy unatkozó tehéncsordával, gazda nélkül. Amikor ezzel szembesültem a reptérről jövet, a világ legnagyobb kérdőjele jelent meg bennem azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen helyen hogyan fogom megőrizni a nyugalmamat úgy, hogy közben mcounselorként (eredeti jelentése: 'tanácsadó', de itt inkább csak csoportvezető) táborozó, idegen gyerekek számára is lelki menedéket kell majd nyújtanom.
Közösség Az összes 179 ember kedveli. 181 ember követi. Névjegy Az összes Kapcsolatfelvétel a Messengerben: A semmi közepén - The Middle TV-műsor Oldal átláthatósága Továbbiak A Facebook adatok megjelenítésével teszi világosabbá az oldalak célját. Megnézheted az oldalt kezelők és ott tartalmat közzétevők által tett lépéseket is. Az oldal létrehozása – 2011. január 6.
A programban szinte minden kontinensről érkeztek fiatalok, hogy egy-egy evangélikus bibliatáborban teljesítsenek szolgálatot gyerekek körében. A több mint harminc főből álló társaság Texastól egészen Kalifornián keresztül Észak-Dakotáig szelte át az országot, hogy egy egész nyarat töltsön el Amerikában. A megérkezéskor Chihagóban vettünk részt orientációs napokon, majd augusztusban ismét visszatértünk a szolgálati táborunkból a szeles városba, hogy megnézhessük Chicago nevezetességeit.
THE MIDDLE IX. 2017 | vígjáték, családi | 12+ | 7. 5 /10 Kipróbálnád az HBO GO-t 7 napig ingyen? Fizess elő közvetlenül az HBO GO-ra és élvezd teljes kínálatunkat. PRÓBÁLD KI 7 NAPIG INGYEN Van már HBO előfizetésed a Szolgáltatódnál? Regisztrálj meglévő HBO előfizetéseddel és már nézheted is online kínálatunkat. REGISZTRÁLOK Frankie középkorú, középosztálybeli és az ország közepén élő feleség és anya, átlagosnak aligha nevezhető családdal. Az új évadban Axl megújulva tér vissza Európából. Sue a nyarat akarja bepótolni, Bricknek a lányokkal gyűlik meg a baja.
Egyik alkalommal épp kirándultunk a tábori busszal Stone Church felé, egy régi kőtemplomhoz, hogy ott tartsuk az esti istentiszteletünket. Az elhagyatott templom közel félórás utat jelentett a pusztában, távol az országúttól. Azokban a napokban az időjárás nagyon párás volt, hatalmas viharokkal és esővel, s a hazafele úton a busz egyszer csak megállt, és nem ment tovább. Elakadt a sárban. A táborvezető úgy döntött, minket, ötünket otthagy a gyerekekkel, és gyalog elindul segítségért az éjszakában, a sötétben, a semmi közepén. Páran egészen örültek annak, hogy "vad kalandokban" van részük, azonban arra mi sem voltunk felkészülve, hogy pár gyerek a sötétségtől és a félelemtől láthatóan és hallhatóan félni kezd. A következő percben az egyik munkatársam, egy fiatal lány sugárzó, – és akkor igazán irigylésre méltóan – nyugodt mosollyal az arcán elkezdett mesélni egy mesét Istenről és az ő teremtményeiről. A teremtmények között a hagyományos állatoktól kezdve a szivárványon át a suhanó egyszarvúkig minden szerepelt, de a gyerekek és mi, csoportvezetők annyira belemerültünk a mesébe, hogy fel sem tűnt az a két óra, amely eltelt a táborvezető és a rendőrök érkezéséig.
Comedy Central Family július 2. 16:30 A semmi közepén Ünnep ünnep hátán 3. évad 13. rész Comedy Central Family július 2. 17:00 A semmi közepén Kölcsönkocsi visszajár 3. évad 14. 17:30 A semmi közepén 3. évad 15. 20:20 A semmi közepén 3. évad 16. 20:50 A semmi közepén 3. évad 17. 21:20 A semmi közepén Szülinap minden szökőévben 3. évad 18. rész Comedy Central Family július 3. 16:30 A semmi közepén 3. 17:00 A semmi közepén 3. 17:30 A semmi közepén Szülinap minden szökőévben 3. 20:20 A semmi közepén Távkapcsolat 3. évad 19. 20:50 A semmi közepén Végezd a dolgod! 3. évad 20. 21:20 A semmi közepén Vak vezet világtalant 3. évad 21. rész Comedy Central Family július 4. 17:45 A semmi közepén Halloweeni ramazuri 3. évad 7. 18:05 A semmi közepén A jó oldal 3. évad 8. 18:30 A semmi közepén 3. évad 9. 18:55 A semmi közepén 3. évad 10. 19:20 A semmi közepén Karácsonyi meglepi 3. évad 11. 19:45 A semmi közepén Újévi káosz 3. évad 12. 20:05 A semmi közepén Ünnep ünnep hátán 3. 20:30 A semmi közepén Kölcsönkocsi visszajár 3. rész Comedy Central Family július 5.