Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Nagyon nehéz most olyan alternatívát találni, aminek a hozama a kockázatokkal korrigálva vonzóbb lenne a MÁP Plusz konstrukciónál. Külföldi állampapírok Az amerikai és német állampapírok szintén abszolút menekülő eszköznek számítanak. Bár az elmúlt hetekben már történelmi mélypontra esett mind az amerikai mind a német 10 éves kötvény hozama. Az amerikai 0, 75 százalékon, a német mínusz 0, 8 százalékon forog. Ha valaki német papírok vásárlásában és tartásában gondolkodik, annak tehát fizetnie kell. Ennél már gyakorlatilag készpénzt forintban vagy euróban is jobban megéri tartani. Jellemzően a nagyobb alapok veszik a német kötvényeket negatív hozam mellett, mivel ezek a szereplők kénytelenek a befektetési politikájuk miatt valamilyen állampapírt vásárolni. Másrészről azok is felhalmozzák a német papírokat, akik további hozamsüllyedést remélnek. A hazai lakosságnak a MÁP Plusz mellett nem annyira vonzók jelenleg a német vagy az amerikai államkötvények. Készpénz Forintot, esetleg devizát diverzifikációs és likviditási megfontolásokból lehet tartani, de ebben az esetben az infláció miatt folyamatosan leértékelődik a megtakarításunk.
A kettő nagy általánosságban kioltja egymást. A sötét részek a recessziós éveket jelölik. ) Ha te már átélted a tőzsdén komoly pénzzel az orosz válságot, a dotkom lufit, a 2008-as összeomlást, akkor téged egyáltalán nem féltelek, vásárolj bátran akkor, amikor úgy érzed, itt az ideje. Lehet, hogy tévedni fogsz a vásárlás időpontjával, de ez egy ilyen játék és ezt már te is tudod. Aki nem mer, az nem nyer. De ha neked ez lesz az első tőzsdei befektetésed, nagyon kérlek, csak olyan pénzt tegyél fel, amit szemrebbenés nélkül el is mersz bukni. A tudatlanság és a tapasztalatlanság kombinálva a mohósággal nagyon halálos elegy ezekben a napokban.
A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5, 90 százalékos kedvezményes THM 7, 96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb. ) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A többi feltörekvő országhoz képest is van némi felülárazottság. A BUX közel van ahhoz, hogy szélsőséges értéket vegyen fel. Az elemzők 70 százaléka vételi ajánlást fogalmaz meg a Magyar Telekomra, ráadásul az ajánlások száma nőtt az utóbbi időben, egyedüliként a négy nagy részvényünk közül. Cinkotai Norbert elemző szerint a Magyar Telekom most izgalmas sztori, pedig látszólag unalmas cég, amellyel ritkán történik valami. A cég a bevétel-soron nagy meglepetést produkált legutóbb, sokkal magasabb lett a bevétel a konszenzusnál, és az idén 15, jövőre 25 forintos osztalék bejelentése is meglepő volt. Hirtelen sztárpapírrá vált. Sztárpapírrá vált a Matáv A jelentésből kiolvasható, hogy a társaság eladósodottsága csökkenhet, ami a jövőbeli osztalékokat is megalapozhatja. Korábban sokáig 70, majd 40 forintot fizetett a részvény darabonként. A papír tipikus osztalékpapír. A KBC Equitas úgy számol, hogy 2018-ban és 2019-ben még több osztalékot fizethet, és a részvény 505 forintot is megérhet. Ha a különadót is csökkentenék, akkor pedig 516 forint fair érték adódik.
Nem is beszélve az alternatív költségekről. A MÁP Plusszal például évi 5 százalékos kockázatmentes átlaghozam érhető el, így gyakorlatilag évente 5 százalékos költsége van a készpénz tartásnak. A kamatos kamat jelleg miatt 5 év alatt megközelítőleg 270 ezer forintot veszít egymillió forintonként az a személy, aki MÁP Plusz helyett készpénzt tart. Hazai kötvényalapok A hazai kötvényalapok akkor bizonyulnának jó választásnak, ha jóval magasabbra kerülne a kötvénypiaci hozamgörbe, ahonnan lenne újra tér egy értelmezhető mértékű hozamcsökkenésre. Ilyen esetben az átértékelődési hatások a ténylegesen kifizetett kamatok mellett jó alternatívát nyújthatnának. Pillanatnyilag azonban még mindig historikus mélységekben vannak a hozamok, így rövidtávon nem látni akkora potenciált a hazai hosszú lejáratú kötvényalapokban. Defenzív részvények A defenzív részvények, osztalékpapírok általában felülteljesítők a piaci pánikok során, de ez gyakran azt jelenti, hogy nem esnek akkorát, mint a többi papír.
A Dow Jones részvénypiaci index / arany árfolyam mutató historikus távlatban magas szinteken áll. Minél magasabb a mutató, annál inkább alulértékelt az arany. Forrás: macrotrends A globális aranykereslet összességében stabilan alakul. A passzív (ETF) alapokba beáramló hatalmas összegek kompenzálták az aranyékszerek iránti alacsonyabb keresletet. Utóbbi mérséklődésének 80 százalékáért a kínai és indiai fogyasztók felelősek, ami a visszafogottabb kínai és indiai növekedési pályára vezethető vissza. Arany iránti globális kereslet alakulása Forrás: World Gold Council A jegybankok aranykereslete 2018-ban 50 év óta nem látott magasságba emelkedett, de 2019-ben is e csúcsok közelében járt. Tavalyi évben 650, 3 tonna aranyat vásároltak a jegybankok. Ez szintén támaszt nyújt az árfolyamnak. Az alábbi hőtérkép a jegybankok tavaly évi aranyvásárlásait ábrázolja globális szinten. Nőttek az aranykészletek Magyarországon A Magyar Nemzeti Bank kimondottan jó ütemben növelte az aranytartalékát. A hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai célokat szem előtt tartva az ország aranytartalékának jelentős emeléséről döntött az MNB, melynek eredményeképp 2018. októberében a nemesfém állománya a korábbi 3, 1 tonnáról 31, 5 tonnára, azaz tízszeresére emelkedett.
A portfolió másik felét kitevő 60-80 százalékot érdemes valamilyen alacsony kockázatú befektetési termékben, például állampapírban elhelyezni. A fentiekből kiderült, hogy a rövid lejáratú állampapírok - a kamatcsökkentések és a növekvő infláció következtében - már nem tudnak reálhozamot biztosítani, ám a hosszabb állampapírok még vonzó alternatívát nyújthatnak az óvatosabb befektetőknek. A hazai alacsony kamatkörnyezet valószínűleg 2018-ban is fennmarad, mely a lakossági befektetőknél pl. a betétek árazásánál jelenik meg a legkézzelfoghatóbban. Lakossági állampapírok közül a Prémium Magyar Állampapír talán a legattraktívabb, melynek kamatozása az inflációhoz van kötve és 3, illetve 5 éves változatban is elérhető" - mondta el Tuli Péter, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési vezetője a Pénzcentrum megkeresésére. Kockázatosabb befektetésnek a részvényeket, ezeken belül inkább a részvényalapokat ajánlják. A szakértők várakozásai szerint 2018-ban is jól fog teljesíteni a részvénypiac, ám itt eltérések tapasztalhatóak a fejlődő és a fejlett részvénypiacok között.
Az MNB ezt megelőzően 1986-ban vásárolt utoljára aranyat. Az arany árfolyama 2018 októberében 1200 dollár/uncia körül mozgott, amely idén márciusban 1600 dollár felé emelkedett unciánként. Ez egy több mint 30 százalékos árfolyamemelkedés. A Magyar Nemzeti Bank ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy döntését a stabilitási célok vezették, az aranytartalék tartása mögött nem voltak befektetési megfontolások. Az arany normál időszakban is bizalomerősítő tulajdonsággal rendelkezik, azaz nemcsak szélsőséges piaci környezetben, a nemzetközi pénzügyi rendszerben történő strukturális változások, vagy mélyebb geopolitikai válságok során tölthet be stabilizációs és védvonal szerepet. MÁP Plusz A magyar lakosság abban a kivételes helyzetben van, hogy elérhető számára a Magyar Állampapír Plusz konstrukció, amely a maga 5 százalékos kockázatmentes átlaghozamával kiemelkedő befektetési lehetőséget nyújt a jelenlegi helyzetben. A kedvező visszaváltási lehetőségeknek köszönhetően pedig a rövidtávú szemlélettel rendelkező megtakarítók számára is ideális.
Érdemes-e most magyar részvényeket venni? - tették fel a kérdést a KBC Equitas webináriumán. A válasz attól függ, melyik részvényről van szó, kettőt vételre javasolnak, kettőt legfeljebb tartásra a négy nagy közül. A magyar részvények az utóbbi tíz év átlagához képest némi túlértékeltséget mutatnak. (Fotó: BÉT) A magyar részvénypiac még nem drága, de olcsónak sem mondható már, nagyjából a sok éves átlagon van az értékeltsége – hangzott el a KBC Equitas kisbefektetői webináriumán. A Magyar Nemzeti Banknak nagy segítséget jelent az EKB kamatpolitikája, így vannak olyan várakozások is, hogy idén egy százalék alá csökkenhet a magyar alapkamat. Ez a magyar kötvényhozamokat is lefelé tolja. A magyar tíz éves kötvények hozama is csak kevéssel három százalék feletti, ám a magyar vagy a lengyel kötvényhozam még mindig érdemi prémiumot kínál a német kötvényhozamokhoz képest, míg a cseh hozamok már beérték a németet. Jó hír jó hír után Ez a folyamat kedvezhet a magyar részvénypiacnak is. Ha a tőzsdei részvények eredményességét hasonlítjuk a kötvényhozamokhoz – a P/E ráta helyett eredményhozamot, azaz E/P-t számolunk -, akkor a kamatoknál magasabb értéket, nyolc százalékot kapunk.
Újabb gigantikus esések voltak a tőzsdéken. Egyre több befektető tart attól, hogy a koronavírus átmenetileg lebéníthatja a világgazdaságot, aminek következtében akár recesszióba is süllyedhet az eurózóna, és az Egyesült Államok. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy milyen eszközosztályok nyújtanak védelmet a tőzsdei esés ellen, hova érdemes menekíteni a megtakarításokat. Arany Az arany változatlanul az egyik legbiztonságosabb eszköznek tekinthető, amely jó választás lehet a jelenlegi kockázatokkal teli környezetben. Elég csak a megemelkedett geopolitikai kockázatokra, a várhatóan magasabb tőkepiaci kilengésekre vagy a koronavírusra gondolni. A nemesfém emellett hosszú távon fedezetet nyújthat az infláció ellen is. A jegybankok laza monetáris politikája nagy valószínűséggel hosszú távon velünk maradhat, aminek következtében fennmaradhat az alacsony kamatkörnyezet és a bankrendszer magas likviditása. Ez az állapot jellemzően kedvez az aranynak. Az elmúlt hónapokban látott áremelkedés ellenére relatíve még mindig alulértékelt az arany.