Add comment for this object Saját megjegyzésed:
8-9 Brilliáns kezdés a mieinktől, Sedlmayer elhozta a labdát és a támadó időnk utolsó másodpercében Vámos elementáris erővel bombázott a kapuba. 7-9 Hárait harmadjára is kiküldték, ráadásul nem hagyta elvégezni a szabaddobást, ezért ötméterest kaptak az olaszok. Figliolit nem zavarta meg a közjáték és a bal alsóba vágta a büntetőt. 7-8 Rögtön jött az olasz válasz fórból, Figari lövésére vetődött a védő és a kapus is, mégis utat talált a kapunkba 40 másodperccel a negyed vége előtt. 7-7 Vogel káprázatosat védett, majd emberelőnybe kerültünk, ezért aztán Märcz Tamás időt kért másfél perccel a negyed vége előtt. Be is jött az időkérés, a magyarok mgcsinálták a figurát, Angyal Dániel húzott be egy príma centerezést. 6-7 Hiába védekeztünk ki egy olasz támadást és Vogel Soma is jól kezdett a kapuban, de Jansik azonban kihagyott két százszázalékos ziccert is. Nagyon nehezen aztán végre összejött a szépítés, egy bejátszást a kapunak háttal tudott a De Lungo hóna alatt belőni. Félidő A védekezésünk összeállt a negyed végére, de Nagy Viktor megsérülhetett, mert lecserélte őt Märcz Tamás.
Több helyzetünk már nem volt, félidőben 7-5-re Olaszország vezet. 5-7 Hárait már másodjára küldték ki, ezután egy centerezést Bodegas húzott a kapunkba. A bírók visszanézték videón az esetet, mert nem volt biztos, hogy teljes terjedelmével átment-e a labda a gólvonalon, de sajnos úgy tűnt, igen. 5-6 Zalánki szépített, nagyon kellett már, hogy megtörjön a magyar gólcsend. Kapufás gólt bombázott az olaszoknak. 4-6 Kapkodnak a magyarok, sok a hiba, az olaszok pedig nagyon ráéreztek a játékra, megint Echenique lőtt pontosan néhány lövőcsel után. 4-5 Di Fulvio simán lefordult Vámosról, aztán Nagy fölött utat talált a kapunkba. 4-4 Hát, ennyit az előnyről, elöl labdát veszítettünk, utána pedig egy lefordulást követően Echenique egynlített. Egy perc alatt oda az előny. 4-3 Ugyanúgy kezdődött a második negyed is, ahogyan az első: magyar kiállítás után egy olasz góllal. Echenique gólját pedig majdnem megakadályoztuk, a gólpasszt olvasta a védelem, de nem tudta lehúzni a labdát a blokk. 4-2 Újra emberelőnybe kerültünk és türelmes adogatás után Vámos húzta be a labdát a rövidbe váratlanul, de elemi erővel.
3-2 Manhercz középről lóbált és annyira kicentizte a bal alsót, hogy nem tudták hárítani az olaszok a lövését. 2-2 Di Fulvio unta meg a lassú játékot és távolról úgy beragasztotta pattintással a labdát a kapuba, hogy a labda a tartóvas és a háló közé szorult. 2-1 Mindkét csapat koncentráltan védekezett, két-két támadás is távoli, pontatlan lövésekkel végződött, majd emberelőnyből Sedlmayer azonnal tüzelt és a kapu bal oldalába vágta a labdát. 1-1 Manhercz passzolt a magasra emelkedő Pohl Zoltánhoz, aki egyből a kapu jobb oldalába lőtt. 0-1 Az olaszok hozták el a labdát ráúszáskor, a támadásból Di Fulvio azonnal gólt dobott, miután emberelőnybe kerültek az olaszok.
Érkezett is a büntetés, egy bejátszás után újra kettő volt a különbség, amit megtartott a meccs végéig Olaszország. 10-12 Hát ilyet?! Előbb Vámos blokkolt remekül, majd Vogel is úgy tűnt, hogy védeni tud, de csak átvánszorgott a labda a gólvonalon. Nagy pech. 10-11 Jött a magyar válasz szerencsére, Vámos bombája a kapufáról éppen Angyal elé pattant, aki be is lőtte a helyzetét, csakhogy Del Lungo labdástul bevetődött a kapuba, úgyhogy egy kis videózást még végig kellett izgulni. 9-11 Echenique mindenkit meglepett, kicsit elaludt most a magyar védelem, kezdheti elölről a zárkózást a fehérsapkás válogatottunk. 9-10 Zalánki eresztett el egy ragyogó lövést csuklóból, kicsit meg is lepte Del Lungót. 8-10 Körömrágós lesz ez a negyed! Jó védekezés és Vogel-bravúr is volt már, Märcz Tamás időt is kért, miután Velotto megkapta harmadik kiállítását. A támadás végén Vámos két lövését is védte a kapus, mégis összeszedtük a labdát, de Bátori lövése is pontatlan volt. Nem úgy Figari, aki egy bejátszás után újra kettőre növelte az olaszok előnyét.
Óriási volt a tét a vízilabda-világbajnokság elődöntőjében, ugyanis a két döntőbe jutó válogatott biztosan részt vehet a jövő évi olimpián. A mieinknek az olaszokat kellett volna legyőzni ahhoz, hogy fináléba jussanak, és bár első csapatként hétnél több gólt dobtunk, végül 12-10-re kikaptunk. Nem rohant előre a magyar csapat, még akkor sem, amikor hátrányba kerültek a mieink rögtön az első támadást követően. Szépen nyugodtan előbb egyenlített, majd fordított a magyar válogatott és olyan remekül blokkolta az olasz lövéseket, hogy csak Di Fulvio távoli bombái okoztak gondot Nagy Viktornak. A második negyedre kétgólos előnye azonban egy perc alatt köddé vált, amitől kapkodóvá vált a játékunk, sok hibát követtek el a magyarok védekezésben és támadásban is. Az olaszok viszont nagyon elkapták a fonalat, kétgólos előnyt dolgoztak ki a magyar góltalanságot kihasználva, ami félidőig ki is tartott. Sokba került ez a nyolc perc, 5-1-re nyerték meg az olaszok ezt a játékrészt! Térfélcsere után Vogel Soma jól elkapta a fonalat a kapunkban, a túloldalon viszont Jansik Szilárd két hatalmas helyzetet is kihagyott.