Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Milyen volt az első adás? Meglepő volt, mennyire letámadtak a többiek. Úgy érezték, valamilyen vélt sérelmüket meg kell torolniuk rajtam. De nem vettem fel, megtanultam már ezeket rájuk hagyni, hadd irigykedjenek. Volt nemrég egy olyan videója, amiben a celebek voltak a téma, most nyitottabb lett a bulvárral szemben? Annyit elárulhatok, hogy [Gáspár] Lacival BFF-ek lettünk. Együtt gyúrunk, ő segít edzeni, én meg angolul korrepetálom.
első adását (néhány napja a műsor frissen elkészült díszletei között a produkció kulisszatitkairól Németh Ádám kreatív producer nyilatkozott is a Media1-nek). Egy ideje visszaszámláló óra és a képernyőn villogó felirat is emlékezteti a show megérkeztére a nézőket. Az RTL Klubon a múlt héten még 19 órára hirdették meg az Álarcos énekes kezdetét, és erre a hétre is 19 órát tüntetett fel a csatorna. Ám már a TV2-s időpont megjelenésekor sokan úgy gondolták, hogy az RTL székházában vélhetően nem akarnak majd 10 percnyi előnyt adni a TV2 showjának, ezért változtatni fognak a műsorrenden. Annál is inkább, mert az RTL műsora rövidebb, mint a TV2 háromórás showja. Nemrég derült ki, hogy azoknak lett igaza, akik változtatásra számítottak. Egy pillanat az RTL Klub Álarcos énekes című műsorának múlt heti első adásából. Fotó: RTL sajtószoba Fókusz különkiadással vezetik fel az Álarcos énekest Az RTL Klub honlapján tették közzé a hírt szombat este, hogy most vasárnaptól a Fókusz különkiadással jelentkezik az Álarcos énekes előtt, és ebben például a show próbájára fognak odakapcsolni.
2020. 02. 09. @ 16. 02 Less be a stúdióba még a műsor kezdete előtt! Central Médiacsoport Zrt. 0 Megosztás (Fotó: Instagram/@istenesbence) Az RTL Klub egy extra videóban rántja le a leplet az Álarcos énekes stúdiójáról. A műsor vasárnaponként lesz látható a csatornán, és a lényege, hogy a "nyomozóknak" és a nézőknek kell kitalálni, hogy kik azok az énekesek, akiket a maszkok rejtenek. A show nyomozói Csobot Adél, Sebestyén Balázs, Gáspár Laci és Dancsó Péter lesznek. Nemsokára kezdetét veszi az országos találgatás, addig is csekkold a csatorna videóját, amiben Istenes Bence körbevezeti a nézőket a még sosem látott stúdióban. A műsorvezető megjegyezte: "Szerintem a legszebb díszlet, amiben valaha álltam az RTL Klub stúdiójában. Zseniális szerintem! " Na, kíváncsi vagy? KOMMENTEK BEZÁRÁSA Még több Programajánló
A rövid hírben a Fókusz különkiadás pontos kezdési időpontját ugyan nem tették közzé, de ha a Fókusz előtt az RTL Híradó a változtatás miatt hamarabb befejeződik (ahogyan azt a SorozatWiki írja), és ezután következik a Fókusz különkiadása, a TV2 pedig nem készült hasonló utolsó pillanatos húzásra, akkor a két rivális tévés nagyszabású show végül gyakorlatilag egyszerre kezdődhet el. Mivel azonban a két csatorna egymásra is reagál, még akár az utolsó pillanatban is lehet valamilyen meglepetés a kialakult helyzetben, bár Németh Ádám, a TV2-s műsor, a Nicsak, ki vagyok? kreatív producere a Media1-nek azt mondta pár napja, ők nem készülnek ilyesmire. Annyi mindenesetre már most biztos, hogy ma este sem egészen a tévéújság szerint pörögnek majd a dolgok… További tévés hírek találhatók a Media1 tv rovatában! Frissítés 2020. 02. 17: Megjöttek a nézettségi adatok, ami alapján vegyesen alakult a küzdelem az RTL és a TV2 között! Borító: A Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada egyik jelmeze
Dancsó Péterrel az Álarcos énekesben vállalt szerepéről beszélgettünk, aki a rá jellemző módon azzal kezdte beszélgetésünket, hogy kifejtse, az utóbbi időben sokat tanulmányozta a Velvetet, mégpedig azért, hogy képbe kerüljön a hazai celebek tekintetében. Azonban egy idő után feladta, mivel, ahogy ő mondta, "elsorvadt az agya" a cikkektől. Az interjúban beszélt szerepvállalásáról, és viccesen utalt arra, hogy tulajdonképpen ő lesz Travolta a Ponyvaregényből, a tévé pedig a kómában lévő Uma Thurman, aki megkapja az adrenalin-injekciót, azaz az Álarcos énekest. Bár sokan erről beszélnek, de tudtommal nem ez az első tévés szereplése, volt egy műsora a Viasat gondozásában, illetve Puzsér Róbert HírTV-s showjában, a Sznobjektívben is beugrott. Tehát, ha nem is öreg motoros, volt már dolga a tévével. Igen, úgy látom, hogy rendesen utánam néztetek. Most pedig azt RTL műsorában tűnik fel, lehet, hogy másik realityben, vagy az Éjjel-nappal Budapestben is vendégeskedik majd? Nem, ezt egy egyszeri, különleges alkalomnak tervezem.
Ahogyan arról korábban a Media1 is beszámolt, óriási csata alakult ki az RTL Klub és a TV2 között, hogy kinél kerül képernyőre először álarcos műsor. Az RTL Klub eredetileg csak későbbre tervezt e az Álarcos énekes premierjét, de miután a tévétársaság tudomására jutott, hogy a TV2 Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada címmel hasonló jelmezes műsorral készül, az RTL inkább már a múlt héten (rendkívüli műsorváltozás keretében) leadta az előre felvett jelmezes műsorának első részét. Mivel a TV2 élőben sugározza a saját showját, és a múlt hétre még nem álltak készen, hogy ezt megtegyék, egy hétnyi versenyelőnybe került az RTL, melynek műsora óriási nézettséggel debütált február 9-én, rögtön 2020 eddigi legnézettebb tévéműsora címet is megszerezve. Az igazi nagy összecsapás a két kereskedelmi tévé sok hasonlóságot mutató műsora között azonban csak ma lesz, amikor ugyanis szinte közel azonos időpontban kerül képernyőre a két műsor. Az a múlt hét második felében vált ismertté, hogy a TV2 ma, vasárnap 18:50-kor tűzi képernyőre a Nicsak, ki vagyok?