Add comment for this object Saját megjegyzésed:
A filozofikus műben biológiai vizsgálatokba is bocsátkozik. Nem könnyű olvasmány, viszont kétségtelenül "hithű" írás. Nem mondom, hogy olvasása közben nem éreztem magam néha kellemetlenül. "Egyáltalán nem bántam, hogy nőnek születtem: ellenkezőleg, nagy megelégedésemre szolgált. Neveltetésem meggyőzött nemem szellemi alsóbbrendűségéről, s ezt a véleményt számosan osztották nememben is (... ) Ez az akadály eredményeimet értékesebbé tette, mint a fiúkét: elég volt velük egy szintre kerülni, hogy rendkívülinek érezhessem magam: valójában nem találkoztam eggyel sem, aki igazán imponált volna: a jövő előttem éppoly szélesre tárult, mint előttük: nem élvezték többé előnyüket. " A hit hatalma Vissza a bejegyzés elején említett jelzők utolsójához: megmagyarázhatatlan. A második nem, s az Egy jóházból való úrilány emlékei között A hit hatalma címet viselő 1979-ben (magyaraul 2013-ban) megjelent korai Beauvoir-kötetet is elolvastam, ami nem meglepő módon: tetszett. Öt rövid írás, öt női főszereplővel, akik története összefonódik egésszé - mondjuk, a történetek közti összefüggés csak a harmadik fejezetben tűnt fel.
Hamarosan ez túl soknak, s egyben túl kevésnek bizonyul a kis hölgy számára. Beauvoir elfordul Istentől (természetesen titokban). Mindeközben - ahogy az a korábbi évszázadokban bevett volt - folyik a "női szentháromságra" (jó feleség - jó anya - jó háziasszony) való nevelés is. De jön a lázadó korszak. Simone de Beauvoir kislányként "Kifelé menőben voltam a kamaszkorból; nem sajnáltam a gyermekkor vesztét, a jövő felé fordultam; elég távoli volt még, hogy megijesszen, s ugyanakkor elkápráztatott. " Másrészt, az egész történetvezetés szürreális abból a szempontból, hogy lényegében napról napra fel tudja idézni a vele négyévesen történteket is - kicsit szkeptikus vagyok. Mert persze, miért ne villanhatnának be apró mozzanatok, részletek, pillantások, arcok, mondatok, na de hogy ez teljes egészében, összefüggésekkel és oki magyarázatokkal évtizedeken keresztül megmaradjon, az számomra alaphangon megkérdőjelezhető. Utólagos belemagyarázás lenne? Esetleg. Mindez abból is kikövetkeztethető, hogy a fő művének számító A második nem néhány évvel korábban jelent meg e kötetnél.
Védőborító nélküli példány.
Simone de Beauvoir egyszer régen már jól belémgyalogolt, olyan húsz éves lehettem, amikor lelkes szociológushallgatóként rávetettem magam A második nemre, amitől aztán évekig nem tudtam szabadulni. Hatása alá kerültem, így visszatekintve nem túlzás azt állítani, hogy teljesen átformálta a nemiségről, férfiasságról, nőiességről, testről való elképzeléseimet, bizonyos tekintetben jó, bizonyos tekintetben tán rossz irányba. A könyv a feminizmus egyik legfontosabb alapműve, megjelenésekor jelentősen átformálta a közgondolkodást is, de nekem szerintem túl korán jött. Azt hiszem, kell hozzá bizonyos fokú érettség, hogy az ember távolságtartással tudja kezelni. Engem akkoriban megrémített. Azóta óvatos távolságtartással kerülgettem Beauvoir-t. Olvastam két könyvét, a Képek, káprázatok című kisregényt és A megtört asszony című kötetet, de egyik sem hagyott annyira mély nyomokat bennem. Tudtam, hogy egyszer még visszatérek a "nagy" műveihez, de nem tudtam, mikor. Hát most elérkezett az idő, hogy levegyem a polcról az Egy jóházból való úrilány emlékeit.
Alias Grace - puha kötés A Kanadába emigrált Grace Markot gyilkosságért ítélték el 1840-ben. Állítólagos szeretőjével együtt... Törzsvásárlóként: 343 pont halálka "A hírlapírás varázslatos világa életfogytiglanra ítéli azt, aki valaha hozzáférhetett... 280 pont Lánytörténet 1958, Franciaország. A vidéki kispolgári családból frissen szabadult tizenhét éves Annie először... 263 pont Ez a nap a miénk Gion Nándor Latroknak is játszott című regényciklusa négy könyvben vezeti végig az olvasót a szerző... 199 pont Tövismozaik A Tövismozaik egy fiatal képzőművész lány krízisekkel teli időszakát és a krízisekből való... 239 pont Leli élete "Az ember nem ott kezdődik, ahol az anyja véget ér. " Szaniszló Judit regényében semmi... 279 pont Wanderer Wanderer, a mindenkori Vándor a régi Budaörsön, a valaha itt élt németek közt jár e könyv lapjain... Hajnali háztetők Bravúros és finom remekmű: az Iskola a határon szereplőinek szerelmesregénye. Irodalmi jazz - a... 159 pont Csirkejáték Angyal Attila, vagyis Till, az író és Carletter Orsolya, a sváb patikuslány a negyvenes években... Szent Lajos király hídja Az 1927-ben született varázslatos kisregény meghozta szerzője számára a világhírt.
Gyűlöli a világot, mert csak gyűlöletet kap tőle. Nincs igazi szellemi társa, szülei, rokonai értetlenül állnak az intellektusba vetett hite előtt. Minden ellen lázad, ami osztályában természetes, már itt megjelenik feminizmusa, vallásellenessége, egzisztencializmusa, kialakulóban lévő baloldalisága. Magányából a Sorbonne filozófia szakán kötött életre szóló ismeretségek zökkentik ki. Húsz éves, mikor először találkozik Jean-Paul Sartre-ral. "Életemben először fordult elő, hogy valaki intellektuálisan fölém került. " – írja megismerkedésükről. Ez, a szellemi társ megtalálása, a környezet, melyben végre elismerik és megértik, állítja rá végleg arra a pályára, melyen aztán a huszadik század egyik legjelentősebb francia író-filozófusa válik belőle. Bár a két könyv ég és föld, én mégis párhuzamba állítom magamban A második nemmel. Míg az a nőiség szabadságáról, a társadalmilag ránk kényszerített nemi szerepek levetkőzéséről szól, az Egy jóházból való úrilány emlékei az önéletrajz keretein túl mindenekelőtt az intellektuális szabadságról, az emberi szellembe vetett hitről.
Ruth és Lucille egy idahói... Monte Cristo grófja Edmond Dantés-t rosszakarói hamis vádak alapján, ártatlanul juttatják örökös fogságba. 189 pont Ide nekünk a csillagokat is! Egy dél-olaszországi tanyán élő házaspár a saját kamasz fia mellett intézeti gyerekeket is nevel. A... Tövispuszta A tízévente újrahazudott hivatalos történelem helyett a valóságként és igazságként megélt családi... Zarah öröksége Zarah és családjának története ott folytatódik, ahol az első kötetben abbamaradt: Carla, az asszony... 399 pont Nem akarom, hogy így láss "Mit számít a holnap. Minden más számít, éppen csak az nem. Hogy mivel telik el ez a perc. A... 139 pont Az eltűnt városháza Harminc kitalált szolnoki történet, mégis mindegyiknek van némi valóságalapja.
Ed James Nézd meg hasonló, elérhető ajánlatunkat: könyv A boldog emberek olvasnak és kávéznak A lélekemelő történet, amely ellopta a franciák szívét, majd meghódította a világot. Diane két embert szeretett a világon. A férjét, Colint és a kislányukat Clarát. Amikor a sors egy nap mindk... Raktáron 10 pont 2 - 3 munkanap | Express 2 - 3 munkanap idegen 5 - 10 munkanap e-Könyv 1 órán belül 5 - 10 munkanap
A történet a... Borostyánszerelem Ez egy szerelem története. A nagyanyámé és a nagyapámé. A tizenhat éves fiatal leány a nála... Márvány és gránit "Barbora, a fiatal restaurátornő Prágában él, a sztálinizmus kicsúcsosodásának idején. Útban a... Az ellopott bicikli A kötet főhőse eposzi utazásra indul: fel akarja deríteni apja húsz évvel korábbi rejtélyes... 319 pont Apu Marianna D. Birnbaum kisregénye édesapja élettörténetét meséli el. A fiktív magnószalagokról az apa... Összeesküvés Amerika ellen Philip Roth 2004-ben megjelent nagy sikerű alternatív történelmi regényében egy olyan Egyesült... 359 pont Angyali játszma A húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal... 367 pont A sirályok kacagása A gyönyörű Freyja, néhány évnyi házasság után, Amerikából hazatér Izlandra. Fehér bőre, vörös ajka... Terápiás hazugságok A terapeuta rendelőjében mindenki hazudik. Hazudik Carolyn, akinek feltett szándéka, hogy... Star Sky - Csillagok útja A viktoriánus Angliában, a festői Cheltenhamben élő helytörténész Catherine és a könyvelő Thomas... 284 pont Szállítás: 2-5 munkanap Háztartás A Háztartás méltán szerepel minden idők legjobb regényei között.