Add comment for this object Saját megjegyzésed:
#füldugulás #fülgyulladás #fül #víz 2019. 07. 10. A nyári hőségben többet vagyunk vízparton és vízben, ez pedig azzal is együtt jár, hogy víz kerülhet a fülünkbe. Ennek pedig súlyos következményei is lehetnek. De hogyan szedhetjük ki a vizet a fülből? Az úszófül kialakulásának oka A fülünkben kerülő víz a legtöbb esetben magától is kicsorog, de előfordulhat az is, hogy a fülben marad, ez pedig súlyos fertőzéshez, a külső fül gyulladásához, úgynevezett úszófülhöz vezethet. Ennek az oka elsősorban az, hogy a víz miatt a bőr felázik, elveszíti védő funkcióját, így a kórokozók is könnyebben elszaporodnak az érintett területen. A fertőzésre nagyobb az esély, ha szennyezett vízben úszunk - többek között ezért is érdemes figyelni arra, hogy hol fürdőzünk -, vagy ha olyan helyen tartózkodunk, ahol magasabb a levegő páratartalma. Általában elég könnyű azt észrevenni, hogy víz kerül a fülünkbe, a fülünk viszkethet, bizsereghet, és a hallásunk is tompábbá válhat. Az első gondolatunk a víz eltávolítására a jól ismert fültisztító pálcika lehet, hiszen annak vattával borított vége "felszívhatja" a fülben lévő vizet.
Ez az eredmény pedig akárhogyan is nézzük, jobb, mint amit King Kong produkált a nyitóhétvégéjén. Az InterComnak szomorkodni nincs oka, hiszen a Warner óriásmajmos filmje nyerte a csütörtöktől vasárnapig zajló versenyt, méghozzá 50 563 nézővel. Ez közel 10 000-rel kevesebb, mint amit Godzilla produkált, pedig az előzetesek hasonlóan eposzi küzdelmeket és letaglózó látványvilágot ígértek. Valószínűleg nem a legjobbkor jött a film, hiszen a Logan - Farkas meglepően jól szerepel az egész világon, köztük Magyarországon is. De ismét le kell írnunk: az InterComnak nincs oka a szomorkodásra, hiszen Hugh Jackman filmje is náluk van, és csak 30%-ot esett az előző hétvégéhez képest! Kemény küzdelem volt Az új premierek közül a Rock Csontnak sikerült még a top10-be bejutnia az ötödik helyen, méghozzá 8 492 látogatóval, de félő, hogy ebből nem lesz újabb Balerina-szintű csendes siker. A magyar vonatkozású A fehér király pedig épphogy nem fért be a legjobb 10 közé: 2 597 nézőjével a tizenegyedik helyen nyitott.
Simább adogatójátékok következtek ezután mindkét oldalon, Balázs és Fucsovics is megoldotta, amikor a játszmában maradásért kellett szerválnia. A rövidítésben viszont a belgák kerültek előnybe, majd miután Fucsovics is rontott, már 5:1-re vezettek, és négy szettlabdához jutottak, aztán rögtön az elsőt értékesítették is. A negyedik szettben 2:1-es magyar vezetésnél volt az első breaklehetőség, de Fucsovics elrontott egy nem túl nehéz tenyerest, a belgák pedig megmenekültek. Ahogy a magyarok is, amikor 3:3-nál Fucsovics lecsapása hozott pontot 30:40-nél, majd a következő breaklabdát Balázs hárította a hálónál. Egy Balázs-ásszal pedig meglette az adogatójáték és vele a 4:3-as vezetés. Míg Bemelmans könnyen hozta az adogatását, addig a magyaroknak váratlanul Fucsovics szervájánál is breaklabdát kellett hárítani. Egyet sikerült (ez volt a tizedik hárított belga fogadóelőny), a másodikat viszont már nem, a magyarok másodszor veszítették el a szervájukat a mecccsen – és ez sajnos végül a játszmába került.