Add comment for this object Saját megjegyzésed:
A koronavírus-járvány kezdetén meghozott intézkedések közül – a sikeres járványkezelés eredményeként – több már feloldásra került, vagy a közeljövőben várható a feloldása. Az ingyenes parkolás eltörlése még nincs ezek között, pedig ezt indokolná az a tény is, hogy a járvány hatására csaknem megduplázódott a városi csomagszállítás. Budapest belső kerületeiben a parkolási díjfizetés felfüggesztése és a kiszállítandó csomagok számának hirtelen megugrása szinte elviselhetetlenné teszi a helyzetet, különösen a járművezetők számára. A Levegő Munkacsoport a hozzá érkezett lakossági és fuvarozói jelzésből azt a következtetést vonta le, hogy a csomagszállító járművek szabályos parkolása immár ritka kivétellé vált, ami esetenként (például a kerékpársávon történő megálláskor) komoly baleseti kockázatot is teremt. A parkolási díjfizetés eltörlése a helyi lakosságnak is komoly gondokat okoz, sokszor már a saját autóik parkolására sincs helyük. A káoszt fokozza, hogy miközben az ingyenes parkolás lehetősége sokakat felbátorít arra, hogy autóval menjenek a város belső kerületeibe, a szabályos parkolás feltételei számukra gyakran már nem adottak.
egy Mészáros Lőrinchez közeli Poprády Géza volt földművelésügyi államtitkárral – aki egy időre Mészáros mezőgazdasági cégének, az Agrosystem Zrt. -nek a vezérigazgatója volt – közösen szállt ringbe a zsíros falatért. Másikuk, a C-Ware Kft. – amelynek részesei a SIS Parking Kft., a Városi Parkolás Ellenőrző Kft. és az Atlasz Informatikai Kft. – szintén egy exállamtitkárral bútorozott össze, hogy ki ne maradjon a jó üzletből. Az utóbbi cég A cég résztulajdonosa az a Kupper András, aki a Centrum Parkoló mögött is áll. A Városi Parkolás Ellenőrző Kft. fő tulajdonosi ága a PFM Holdingon keresztül egészen Tasnádi László volt államtitkárig ér. A közbeszerzési eljárást végül a 4Green nyerte, de aztán érvénytelenítették az eredményt. A C-Ware azt állította, hogy Hongkongból hoznak automatákat, de később kiderült, nincs kapcsolatok a városállammal, ezért később a közbeszerzési hatóság kezdeményezte kizárárukat a közbeszerzési eljárásokból. Tudjuk, hogy mindenki kér... …tudjuk, hogy mindenki panaszkodik.