Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Természetesen rendszeres orvosi ellenőrzés mellett, amibe beletartozik az évenkénti rákszűrés és a laborvizsgálatok, a gyógyszerek addig szedhetők, ameddig gyermeket nem akarnak. A fogamzásgátló abbahagyása után a gyógyszer önmaga hamar kiürül a szervezetből, ezért is kell naponta szedni, mert egy nap alatt megszűnik a hatás, ha nem pótoljuk a gyógyszert. Tehát közvetlenül a gyermekvállalás előtt abba lehet hagyni a gyógyszer szedését, és természetesen nem kell türelmi időt várni, hanem rögtön lehet próbálkozni. Egyrészt nem biztos, hogy a hölgy partner rögtön az első hónapban teherbe esik, de amennyiben a terhesség létre is jön, biztosan semmilyen hatással nem lesz a születendő gyermekre a fogamzásgátló. Abbahagyás után A fogamzásgátló gyógyszer abbahagyása után, főleg, ha valaki több évig szedi, előfordulhat vérzészavar. Ez általában úgy szokott történni, hogy a gyógyszer abbahagyása után akár több hónapig nem jelentkezik vérzés. Vagy egy normális vérzés után ritkább menzeszek jelentkeznek és sokkal enyhébb vérzések.
Mindehhez a reklám szerint a MTA ajánlása társul. Mondom, hogy nagy a baj. Vegyük sorra, hogy melyik élelmiszer csoporttal mi a baj! ZÖLDSÉGEK ÉS GYÜMÖLCSÖK A Butatányér ajánlása szerint a napi ételmennyiség felét ezeknek kellene kitenniük. Napi 4 alkalommal javasolják a gyümölcsevést. Húúúúú, ezt azért gondoljuk csak végig! +++Mi a baj a zöldségekkel? +++ —Néhány kivétellel a zöldségek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek károsak az ember számára, mert béláteresztést /ÁBSZ/ okoznak. --Ennek következtében a gyulladásos szint emelkedik, allergiás reakciók keletkeznek, majd autoimmun betegség alakulhat ki. —Bizonyos zöldségek szénhidrát /CH/ tartalma igen magas. +++Mi a baj a gyümölcsökkel? +++ —A CH tartalmuk magas. —Nagy mennyiségű fruktózt tartalmaznak, aminek csak káros következménye van a szervezet számára. / fokozott zsírraktározás, elhízás, D vit. felhasználás gátlása, köszvény kialakulása, stb/ —Nem képvisel tápanyagot számunkra. —Erősen megemelik a vércukor szintet, ezzel nagy inzulinválaszt provokálnak.
Ez azért van, mert a fogamzásgátló szedése alatt gátlódnak az agyban a nemi hormonok szabályozásáért felelős hormonok, és amikor az ember abbahagyja a szedést, akkor bizonyos egyéneknél ez a gátlás nehezebben oldódik, és így a vérzés vagy nem következik be, vagy pedig ritkábbá válik. Ez a jelenség nem baj, hiszen nem szükséges miatta orvosi kezelés, és természetesen orvoshoz sem szükséges fordulni, csak ha fél év után sem jön meg a vérzés. Amennyiben a partner gyermeket szeretne, akkor a belső hormon gátlás miatt a terhesség sem jön létre, tehát akkor viszont ennek elősegítésére orvosi kezelés szükséges.
Kösz a válaszokat az üzit nem tudom megnyitni, kiírja, hogy kész de nagy semmi! DE az 1 szem már rémlik! 1 szem, majd 1 hét múlva még egy szem. Nekünk így kellett szedni valamikor, amikor még voltak gyerekeim. :-) Nálunk is szoktak felírni ilyen tablettát, de azt teljes antihelmintens terápiával adják. Nálunk sosem szoktak csak Vermoxot adni. Igazából a ha csak Vermoxot írt fel az orvos, akkor jobb lett volna figyelned, mert a tünetek erősségétől függöen kell alkalmazni. Mi régen kaptuk, de már nem igazán emlékszem, az adagolásra. Kezdésnek egy tabletta volt, de az ismételt kezelésre( hogy mennyi idő múlva kell a következő adag) már nem emlékszem. Két oldalon találtam adagolást. Nézd meg őket. Elküldöm priviben. Van tünet, véreredménye szerint "lehetséges" a dolog, ill. a bugyiját igazgatja, begyullad a tünetek, de a doki szerint nem árt, mivel oviba jár, ujját Csak "megelőzés" céljából kell szedni? Vagy van valami tünet? A minap írt ki kislányomnak (3 éves)a gyerekorvos Vermox tabletát, de elfelejtettem a nagy kavarodásban a bevételi gondolkodtam, hogy mi is a teendő, még a gyógyszerész se mondott igen, ha 2 gyerek egyszerre beszél minden szó elfelejtődik!
—A zsírfogyasztás fontossága említésre sem kerül. Illetve említésre kerül, de egészen más formában: "Használj minél kevesebb zsiradékot, főleg növényi olajakat! " +++Mi a baj ezzel? +++ Tévhitek garmadája a dietetikusok ajánlásában: —A növényi olajok mindegyike gyulladást, érgyulladást okoz. A kérdés nem az, hogy fennáll-e ez a káros hatása, hanem csupán annak a mértéke. —Az állati zsírok nem károsak a szervezetünk számára, hanem létfontosságúak. —A zsíroktól nem hízunk el, ha nem fogyasztunk szénhidrátot. Oldalakon keresztül lehetne sorolni az ajánlás hibáit és számon kérni a hiányosságait. Ezek közül kettőt választottam még, ami szinte már a vicc kategóriába tartozik: 1. Ha összeadjuk az ajánlás szerinti élelmiszerek SZÉNHIDRÁT tartalmát, az egy napra több, mint 600 gr!!! Tehát 2400 kcal, csak CH-ból. 2. Mindehhez mozgásként napi 10 perc testmozgást ír javaslatként: "Válassz olyan mozgásformát, amit szeretsz és csináld egyhuzamban legalább 10 percig! ":-) Valamiért a Sehallselát Dömötör című vers jutott az eszembe.
Kedves Ildikó!!! Levelemmel most azért zavarlak, hogy elmeséljem, pár hete befejeztem a Regenor kúrát! 7-8 kilót fogytam, és több számmal kisebb ruhákat hordok, egyszerűen átalakult a testem, nagyon örülök neki! A Párom csak ámuldozik, hogy egyrészt mert végig csináltam, és hogy mennyire látványos a fogyásom… Most nyáron a kevesebb ruhák miatt, a fürdőruha által még jobban látni! Mivel könnyebb mozognom, elkezdtem többet mozogni is, bár eddig sem voltam egy helyben ücsörgő…. Rendszeresen tornászom, mert egy kicsit mintha az izmaim ellazultak volna, és szeretném, ha olyan lenne, mint régen… Megpróbálok hasonló étkezést folytatni, ami eddig sikerült is. Nagyon tetszett a kúra, mindenkinek csak ajánlani tudom, akár csak azért is, ha a jobb közérzet miatt csinálja valaki. Neked Ildikó köszönöm a sok-sok tájékoztatást!! Ha úgy alakulna, lehet, hogy januárban ismét csinálom 1-2 hónapig! Minden jót, sok sikert kívánok Neked a továbbiakban is!! Üdvözlettel: Pálinkás Erika (Pálosvörösmart)
Hallottam arról, hogy háromévente ajánlott 2-3 hónapos szünetet tartani a fogamzásgátló szedésében. Ön mit ajánl? Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből. Tisztelt Doktor Nő/Úr! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy már 3 éve szedek fogamzásgátló tablettát, 18 éves korom óta. Hallottam arról, hogy 3 évente ajánlott 2-3 hónapos szünetet tartani. Nem szeretném abbahagyni a tabletta szedését, de ha szükséges (vagy ajánlott), akkor szünetet tartanék. Ön mit ajánl? Ha szünet nélkül folytathatom, meddig szedhetem még? Előre is köszönöm a válaszát! A szakértő válaszol Kedves Kérdező! Akkor kell szünetet tartani a fogamzásgátló val, ha esetleg akár az évenkénti laborvizsgálatokban, akár pedig a rákszűrés leletben akár pedig magának valami panasza alakul ki a fogamzásgátló szedéssel kapcsolatban. Amennyiben semmi panasza nincs a szedésével, akkor nyugodtan szedheti a gyógyzert, ameddig csak akarja vagy ameddig nem akar gyemreket. Meddig szedhetők? Tévhit, hogy a fogamzásgátlót csak egy-két évig lehet szedni.
Kérek egy kis segítséget, aki már használta ezt a szert! Köszi! Vermox tablettát hogyan kel szedni? További ajánlott fórumok: Hogyan kell szedni a Clostilbegyt tablettát? 50 felett egy férfinak milyen vitamin tablettát érdemes szednie? Ha a terhességem előtt szedett tablettát akarom szedni, felírja nekem a háziorvos, vagy nőgyógyászhoz kell mennem? Fogamzásgátló tablettát hány évig lehet folyamatosan szedni, kell szünetet tartani? A cickafark tablettát is csak a ciklus első felében lehet/kell szedni, mint a teáját inni? Az Emetron tablettát hogyan kell helyesen szedni?
Mondtam én, hogy ez a tányér nem más, mint BUTATÁNYÉR. Dr Horváth Réka 06309492806 Ha kérdésed van hozzám, vagy segítséget szeretnél, keress telefonon vagy Messengeren! A hozzászólásokban lehet nyugodtan kérdezni, érteni vagy nem érteni, hinni vagy nem hinni, véleményt mondani. Elengedhetetlen, hogy a hozzászólásotok legyen kulturált és mindenfajta személyeskedéstől, gúnyolódástól, sértegetéstől, negatív indulattól mentes. Aki nem hajlandó vagy nem képes a véleményét megfelelő, udvarias stílusban megfogalmazni, annak a hozzászólását törölni fogjuk.