Add comment for this object Saját megjegyzésed:
A két szem búza helyett a csalitüsén egy szem búza volt és egy kis darab puffasztott kukorica. Az új csali Váratlan vendég Alig ért vizet a kosár, máris kapás volt. Nagyobb lehetett, mint az előző, de ez is leakadt. Úgy döntöttem egy kicsit hosszabb előkére váltok, de a csali ugyanaz maradt. Az új előke 10-11cm hosszúságú volt. A hajszálelőkét párszor rátekertem a horogra, így egy kicsit rövidítettem a csali és horog közti távolságot. 4-5 dobás után végre jött egy botgörbítős kapás. Bevágtam. Megakadt. Na, végre! Ez még nagyobb, mint az előző. Csak találgattam mi lehetett, de az biztos, hogy jobb hal, mint az előző kettő. A bevágás után pár másodperccel a hal egyszer csak megiramodott és úgy tűnt nem is lehet megállítani. Beúszott a nádasba, de szerencsére sikerült kiszedni onnan. Cikázott még jobbra-balra és beúszott a közelebbi nádasba is. hozott egy kis hínárt is magával, így még nehezebb volt felszínre csalni. 5 perces fárasztás után úgy tűnt megadja magát és jön a felszínre. "Hohó" – mondom…"ez a zöld test…csak nem???
12-es előkén. A csali csonti volt. A szemközti nádas tövébe dobáltam. Rögtön volt kapásom, még leülni sem tudtam. Sajnos a partszélen leakadt a tenyeres keszeg. Sebaj, már volt kapásom!! A második kapásra egy kisebb keszeget tudtam akasztani, kiemelni majd elengedni: Utána viszont már csak a hirtelen kapások jelentkeztek, amiket rendesen elszalasztottam. Előkét és horgot cseréltem többször is, de sajnos sikertelenül. Közben remekül szórakoztatott a környező állatvilág (vidra, szárcsák, sétálók kutyái) és szép táj, gyönyörű idő. Végül a három méterre tőlem pancsoló küszök annyira 'felbosszantottak', hogy terveket kovácsoltam ellenük. Tettekre csak később került sor. Egy közjáték volt közben. Vettem még februárban egy csontis szivacsot. Nem tudom mi a pontos neve - egy bő lyukbőségű szivacs, amibe belemásznak a kukacok és ezután felhasználható mint 'etetőkosár'. Gondoltam kipróbálom. Szépen bele is másztak, de kapást nem hozott a cucc. Kihúztam és szinte az összes csontit benne találtam.
Éjfélre végzek a dögökkel, aztán még egy félórára a konyhában maradok, hogy végre kidübögjem magam a hosszú elfojtás után. - pki -
Ritkább esetben kárász, dévér, amur vagy tokféle. Nincs izgalom. Még a méretben sincs különbség, hacsak nem valami kifejezetten nagyhalas tónál horgászunk. A helyszín, a Duna-Tisza csatorna Idén májusban a Duna-Tisza csatornához látogattam el. DTCS Dunaharasztinál Fő zsákmányként bodorkára, vörösszárnyúra és kárászra számítottam, de ponty, amur és persze egyéb békés halak is szóba jöhettek volna. A pontytól egy kicsit tartottam, mivel abban az évben márciusban több, mint 70 mázsa kétnyaras (igen, kétnyaras) pontyot (alias retúrpontyot) telepítettek az RSD-be. Nem is ez a baj, hanem inkább az, hogy ezeket a halakat egy parazita támadta meg, ami belefúródik a hal húsába és csúnya, fekélyes sebeket okoz, ami persze elfertőződik. Kezdetben a kispontyokat támadta meg, de ahogy a fórumokat olvasom, szinte már nincs is egészséges hal a Duna ágon. Reméltem, hogy nem fogok ilyen beteg halat. Általában úgy tervezem, hogy akkorra érjek a vízparthoz, amikor éppen kezd világosodni. Sajnos ez az esetek többségében nem sikerül, mert tovább tart a készülődés, mint ahogy azt terveztem.
A csukázásnál az a legfontosabb - tanítgatott doktor D., a neves ikonista -, hogy ne dübögjünk. A dübögés elriasztja a halakat. Mindezt jóval az előtt kötötte a lelkemre, mielőtt kék kalapját a földhöz vágta, és üvöltve ugrált rajta. Nagyjából a két időpont között húzódott el az az időszak, amit csukázásnak nevezünk. A csukázásnál az a legfontosabb - tanítgatott doktor D., a neves ikonista -, hogy ne dübögjünk. Nagyjából a két időpont között húzódott el az az időszak, amit csukázásnak nevezünk. A Duna-Tisza-csatorna legegyszerűbben úgy közelíthető meg, mintha Bugyira mennénk, csak előtte le kell kanyarodni, valamivel a teljesen céltalan, de szép alsónémedi körforgalom után. Az alsónémedi körforgalom nagyszerű példa arra, hogyan győzi le az ember a természetet, mivel egyik kijárata effektíve a semmibe vezet, míg a másik három ugyancsak teljesen felesleges célok felé. A csatornát azonban meg lehet közelíteni az M0-ás felől is, ahol a viszonylag nagyobb távolságért kurvákkal kárpótolhatjuk magunkat, akik talán még az országút melletti átlagból is kiemelkednek csúfságukkal.
Én törpeharcsázni kezdek, mert a törpeharcsa nem olyan bonyolult állat, jön, bekapja a horgot, aztán ki kell húzni, nincs vele semmi faxni, még dübögni is lehet, ha éppen nem csukázik valaki mellettünk, szóval tökegyszerű képlet, fogom is őket sorban, egészen pontosan hármat, három óriási törpeharcsát, alig bírom őket kiemelni a vízből. Éppen a harmadikkal bíbelődöm, amikor a csukázó úszó megint eltűnik. Nem merek odanézni, csak hallom a stopper egyenletes percegését, aztán a hosszú csöndet, majd egy panaszos üvöltést. A kép felejthetetlen: doktor D. először letépi a fejéről a keskeny karimás, kék vászonkalapot, majd a földhöz vágja, és üvöltve ugrál rajta. Nem lehet igaz, ez nem lehet igaz, ezt ordítja, és tapossa a kalapot dübögve. Egy kis kitérő után otthon, már igencsak részegen, próbálok végezni a három törpeharcsával és a két keszeggel, de nem igazán sikerül, már az egész fürdőszoba csupa vér, a kád eldugult a pikkelyektől, Iim pedig egészen elszürkült arccal áll az ajtóban, pedig neki a hivatása igen sok vérrel jár, tudniillik kérdezőbiztos az Oktatáskutató Intézetben, de ez még neki is túlzás.
A négy és félkilós horgászálom. Négy szem csemege volt a horgon melyet felvett a hal és talán maga is sejtve, hogy baj lesz belőle, villámgyorsan elmerítve az úszót, elindult lefelé a nádfal előtt. Odasuhintottam neki és azzal a mozdulattal igyekeztem a meder felé fordítani. Alaposan meghúzva a féket tovább rohant, majd megfordult és elvágtatott előttem a Duna felé. A bot olyan finoman védte ki a hirtelen irányváltoztatásokat, mintha gumiból lenne. A pontynyi ezüstkárász már izgalmas zsákmány. /itt kellene az önetetőt elretusálni/. Kétszer is partnak fordult, de még idejében el tudtam fordítani a belógó vízinövényzettől, de lehet hogy a rimánkodás segített az istenekhez. A hal ezt nem tette, ezért mellém álltak. Már a ladik előtt rohangált le-fel jó ideje, de nem akart fáradni. Egy ilyen közeli vágtánál elétoltam a merítőt és beleszaladt. Hosszú, aranybarna teste még a hálóban is fáradhatatlanul tekergett, mikor beemeltem a csónakba. A négy és feles nyurga fárasztásával alaposan elijeszthettem a környék halait, mert nem volt több kapásom, egy árva keszeg sem.
Hetek óta rendkívül magas, zavaros volt a Nagy-Duna, de sáros víz folyt a Ráckevei-ágon is, törtem a fejem hova is menjek horgászni. Mivel átellenben a lakhelyemmel szemben kezdődik, eszembe se jutott a Duna-Tisza-csatorna. A hangulatos Duna-Tisza-csatornán gyakori látvány, hogy a vízre lógó nádleveleket az amúrok, mint itt is, lerágják. Éppen ezért álltam le itt horgászni, jelenlétükben bízva. Aztán egy hajnalon átpillantottam a Duna-ág szürkés vize felett és szép löttyenésekre lettem figyelmes a csatorna nyugodt felszínén. A fejemhez kaptam, hogy miért nem jutott ez előbb az eszembe, és már pakoltam is a csónakba. Egy finomabb és egy erősebb, nagyhalazós készséget ragadtam magamhoz. A csatorna egészen lassan áramló, 0, 6 – 2 m mély, letisztult vizében nappal rendkívül óvatosak a halak, ezért a 4, 20-as Competition Tele Match pillekönnyű botomra az Omega 30 H orsót, egy különlegesen finom műszert tettem fel, melyen tizennégyes Specialist damilt csévéltem /2, 77 kg a szakítója! /. A dévérezés minőségi kellékei.
Éreztem, ahogy egy idő után a gömbólom "gurult" felém. Először azt gondoltam, hogy bemérem ezt a távolságot és kiakasztom a klipszet, de olyan rövid távról volt szó, hogy klipsz nélkül is nagy pontossággal tudtam megcélozni a medertörést. Nagyjából 2, 5 méter lehetett a mélység a csatorna közepén, míg közvetlen a nád előtt 1m. A felszerelés egy 3 méteres pickerbotból, 30-as orsóból és egy banjo method kosárból állt. A főzsinór 18-as. Kicsit vastagabb damilra azért volt szükség, hogy bátrabban tudjam kiterelni a halakat a nádasból. 10-es fonott dobóelőkét is használtam, aminek funkciója inkább a kagylók elleni védelem volt, hiszen most nem kellett nagy súlyt, nagy távolságba dobni. A banjo kosár egy kis tányér alakú kosár. Nem lebegő csaliknál szerintem ez az ideális választás, mert a horog biztosan nem akad bele a kosár bordái közé, mint egy hagyományos method kosárnál. A horogelőke is 10-es fonott damilból volt. Hossza 8cm. A horog 18-as szakáll nélküli füles horog. A csali két szem búza volt 7mm-es csalitüskén felkínálva.