Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Idén is az év egyik legkiemelkedőbb fehérvári repülős eseménye lesz idén is a Börgöndi Repülőnap lesz szeptember 8-á n, vasárnap. Idén már 24. alkalommal szervezi meg a harminc éves Albatrosz Repülő Egyesület a programot. A színes légi és földi programok kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek szórakozást kínálnak. Várnak minden érdeklődőt a Nemere projekt sátrában is, ahol újabb részleteket ismerhetnek meg a Nemere újjászületéséről és megnézhetik, hogyan áll jelenleg a gép építése. Akik nem autóval mennek, azok a retró Ikarus busszal is érkezhetnek. A Piac térről 8 óra 30-tól óránkénti sűrűséggel buszjárat indul a repülőnapra. Az L-29 Delfin érkezik reggel 9:30-kor Börgöndre, majd modellező bemutatók lesznek. Tíz órakor kezdődik a megnyitó, melyet ejtőernyős bemutató követ, majd a siklóernyősöké lesz a levegő és számtalan érdekes repülő bemuztatóját láthatjuk a délelőtti programban. A délutáni bemutatókat kettőkor a Gripenek kezdik, de áthúz majd a repülőtér fölött a Magyar Honvédség szállítórepülőgépe is.
Nos, ezek hiányában a vasútállomás felé mentünk, Josie, az autóm már nem is csodálkozott nagyon, hogy megint elfogyott alóla az aszfalt. Egy valódi ékszerdoboz, meseszép állapotban Egy pocsék úton cammogva, számtalanszor keresztezve a vasutat, egy szántóföldön keresztül találtunk rá a bejáratra. Itt már volt tájékoztatás, útbaigazítás. Egy regimentnyi polgárőr segédkezett a látogatóknak, biztosan itt "termesztették" őket valamelyik valamelyik tágas napraforgómezőn, mert a világon nincs ennyi, az biztos! Igaz, vannak fenntartásaim a szervezettel kapcsolatban, de az itteniek előtt megemelem a kalapom! Arról nem ők tehettek, hogy a repülőtér épületei, amik előtt elhaladtunk, illetve a környezet ilyen siralmas állapotú volt: romok, hatalmas gaz, rendezetlenség. Az út gumikkal volt jelölve, ezek is inkább rontottak a képen, bár praktikusak voltak. Talán, ha le lettek volna festve… Aztán az egyik ámulatból a másikba estünk, ugyanis a háborús környezetből egy "drive-in" pénztárba kerültünk. Több pénztár is úgy volt kialakítva, hogy kocsival szépen be lehessen állni az éppen üreshez.
Fotók és utazásaim az országban és külföldön! 2018-ban is megrendezésre került a börgöndi repülőnap, 2017 egy jó év volt annak aki kilátogatott, idén is jó idő fogadta a látogatókat, ám a program egy kicsit, személyes véleményem szerint gyengébb volt mint 1 évvel korábban. Így is volt persze miért a fényképezővel lemenni, ebben a bejegyzésben lássuk hát a repülőnapról a fotókat: A reptér régi irányítótorony, előtte a pár éve felavatott emlékhely: A kisgépes program szereplői, és persze azok is akik repülővel érkeztek az eseményre: Nincsen börgöndi repülőnap a Li-2-es nélkül: Polikarpov CSS-13: Slepcev Storch SS-MK4: Sherwood Ranger XP: Omikron-Dokk Altus: A másik a típus ami nem hiányozhat a Magyar Honvédség Mi-8-as típusú helikoptere, ezen a csoportfotón a személyzet látható: Felszállásra készülődés: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Harcihelikopter Üzembentartó Század (Vörös sárkány): MH 86.
Hírlevélre feliratkozás