Add comment for this object Saját megjegyzésed:
A Ház, mint Cigány Módszertani Központ állandó szakmai és jogi tanácsadó szolgálatot tart fenn egyesületek, klubok, közösségvezetők és egyének részére. Fennállása óta több civil szervezet létrejöttét segítette elő. Megszervezte, 1995 elején, az előző évi önkormányzati választás során létrejött Helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségét, amely az országban akkor példa nélkül állt. Gondot fordít a fiatalokra is, hiszen a házban működik a Középiskolás és Egyetemista Fiatalok Klubja, mely az identitástudatuk fejlesztésén túl, korrepetálásra, nyelvoktatásra és ösztöndíjazásra is alkalmat nyújt. A vidéki cigány fiatalok számára is minden évben szervez balatoni táborozást "Cigány nyelv és kézművesség" címmel. A kulturális tevékenységen kívül az alábbi területeken dolgozunk: 1995-től egy Phare Mikro Projekt segítségével indítottuk be Jogsegély Szolgálatunkat, amely elsősorban nem a klasszikus diszkriminációs ügyek felderítésével, képviseletével foglalkozott, hanem a helyi és vidéki cigány kisemberek mindennapos jogi problémáiban nyújtott felvilágosító, tanácsadó és közvetítő szerepet.
Az Egyesület a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs városa és több főhatóság támogatásából Pécs történelmi belvárosában megvásárolt régi kis épületben, a József u. 4. sz. alatt, 1989. augusztus 15-én nyitotta meg Közösségi Házát. 1994-től a kisebbségi önkormányzatok létrejöttével a helyi cigány önkormányzatok is egyre több kulturális intézményt alapítottak. Közös vonásuk, hogy egyik esetben sem megoldott az intézmények teljes körű költségvetésének, működési feltételeinek biztosítása. Többnyire saját forrásból vagy pályázati projektek keretéből próbálják alapvető működésüket, fenntartásukat biztosítani. Speciális sajátossága a cigány közösségi házaknak továbbá, hogy nem tudnak - több okból - a klasszikusan vett kulturális intézményként működni. Ennek egyik magyarázata a cigányság sajátosságából fakad, náluk még erősebb a családi kötelék, mindenhová csoportosan mennek el, akár hivatalos ügyintézésről, akár kulturális programról van szó. Másrészt problémájuk komplexitása miatt gyakran előfordul, hogy kulturális szolgatatás ellenére szociális vagy foglalkoztatási jellegű problémájukra is megoldást, vagy segítséget várnak.
Kiállítások és hagyományőrző, kulturális programok A Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület létrehozta a Cigány Képzőművészek Stúdióját is, amely egyesíti a térség tehetséges roma származású képzőművészeit. A művészek alkotásaiból a Rácz Aladár Közösségi Házban tekinthetünk meg egy állandó kiállítást. Ez az állandó kiállítás olyannyira sikeres, hogy vándorkiállításként több hazai és külföldi kiállításon is szerepelt. Az egyesület ugyanilyenformán összefogja, és programok szervezésével támogatja a kézműveseket és a folklór együtteseket. Évről évre hagyományteremtő módon kerülnek megrendezésre a következő programok, Cigány Kulturális Napok Pécs, Nemzetiségként Baranyában, Pécs-Baranyai Roma Nap és a Baranyai Cigányok Tavaszi Fesztiválja.
7621 Pécs, József utca 4 Rácz Aladár Közösségi Ház információk Pécsett 1989. március 29. -én alakult meg a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület, akkor még csupán 36 fővel, azonban mára már 800 tagot számlál az egyesület létszáma és a Dél-Dunántúli régióban közel 100 településsel áll kapcsolatban. Az egyesület legfőbb célja, hogy megszervezze a Pécs-Baranyai és a Dél-Dunántúli régió cigányságának közművelődési, kulturális és politikai érdekképviseletét. A megalakulásuk óta nagyon nagy hangsúlyt fektettek a cigány kultúra, művészetek és a hagyományok ápolására. Az egyesület kitartó és alázatos munkájának köszönhető, hogy létrejött az a kulturális centrum, amely a régió cigányságának lett a szellemi, kulturális és módszertani bázisa, ez a Rácz Aladár Közösségi Ház. A pécsi József utca 4. szám alatti épület 1989-ben nyílt meg, melyet 1998. októberére gyönyörűen felújítottak. Az épületben 1998. májusában nyitották meg az Erdős Kamill Cigány Múzeum állandó kiállítását, amely főként a Baranya megyei cigányság életét mutatja be a látogatóknak.
Teljesen felszerelt a konyha... Megosztom Látnivaló kereső Pécs Partnereink Facebook
A Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület által szervezett Holocaust Emléknapot a Rácz Aladár Közösségi Házban tartották meg a holokauszt nemzetközi emléknapján, január 27-én. A Rácz Aladár Közösségi Ház művészeti csoportjának tagjai emelték az est fényét zenével és versekkel, valamint a Holocaust a cigány képzőművészetben című kiállítás hátborzongató, de egyben csodálatos képeit is megtekinthették a megemlékezésen részt vevők. Az egybegyűltek közös imát mondtak és gyertyát gyújtottak a holokauszt minden áldozatának tiszteletére. Dr. Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke a rendezvényen elmondta, a mai napig sem lehet tudni, pontosan hány cigány és roma áldozata volt a holokausztnak, akiket Magyarországról deportáltak pusztán származásuk miatt a haláltáborokba. – Mi voltunk azok, akik a 60. évforduló kapcsán emlékművet állítottunk az áldozatoknak, több kiállítást is létrehoztunk a témát feldolgozó alkotásokból, valamint a várossal és a Janus Pannonius Múzeummal közösen egy, az eseményeket feltáró kötetet is kiadtunk.
Vallásos, istenkereső fiatalok részére havi rendszerességgel Teaházat működtetett Az egyesület megalakulása óta fontosnak tartotta, hogy a Pécs-Baranyai cigányság is az itt élő nemzetiségekhez hasonlóan rendelkezzen egy kulturális centrummal, ezért még közvetlenül rendszerváltás előtt kiharcolta a Pécs Városi és a Baranyai Megyei Tanácson keresztül, hogy Pécs Belvárosában egy kis épület megvásárlását támogassák. Támogatásuk révén még 1989-ben megnyílt a Rácz Aladár Közösségi Ház Pécsett a József u. 4. szám alatt. Ez az épület 1996-ig volt az egyesület programjainak színtere és fejlődött megyei és regionális kulturális és módszertani központtá. Tevékenységének bővülése az épület rossz műszaki állaga szükségessé tette az épület újjáépítését. Az építkezési program a Holland Külügyminisztérium és több Holland Alapítvány támogatásával indult meg, amelyhez csatlakozott a Pécs Városi és a Baranya Megyei Önkormányzat, a Kisebbségi Hivatal és a MKM is. 1998. október 9-én került sor az épület ünnepélyes átadására.
magazin / közügy / nemzetközi Nemkívánatos emlékművek Mi történik a nyugati világban, a városok közterein? Mit üzennek a szobordöntések, és amit üzennek, azt meghalljuk-e itt, Kelet-Európában?