Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Isten éltesse őket.
Varskennel már több év óta házasságban élt; házasságukból három fiú és egy leány származott. Amikor Zsuzsanna értesült férje szégyenletes elbukásáról, elhagyta csurtavi palotáját, és egy kunyhóba húzódott vissza. Három nap múlva hazaérkezett a férje, s elküldte a papokat, hogy Zsuzsannát vigyék vissza a palotába. Az asszony hosszú ellenállás után végül engedett, de nem lakrészébe költözött, hanem a palota egy kamrájába. Két nappal ezután Varsken a testvérével és annak feleségével együtt lakomát tartva ünnepelte meg hazatérését, és Zsuzsannát is odavitette. Amikor ő megtagadta, hogy helyet foglaljon, a sógornőjének pedig szemrehányást tett, amiért a férfiakkal együtt étkezik, Varsken önuralmát elvesztve úgy megütötte a feleségét, hogy az összeesett. Varsken ezután megkötözve visszazáratta feleségét a kamrájába. A perzsa király ekkor Varskent meglepetésszerűen harcba küldte a hunok ellen. A következő böjti időt Zsuzsanna egy kunyhóban töltötte imádsággal és szigorú böjtöléssel. Húsvét hétfőjén Varsken visszatért a hun csatározásból, és még egyszer megkísérelte, hogy feleségét visszavigye a palotába.
Tehetséges lehet, mint ügynök vagy eladó, valamint szerencsés lehet a szerencsejátékokban, de jobb, ha óvatos, és nem hisz túlzott önbizalmának. A téli, a zimankós időjárás igazi végét a Zsuzsánna napján megszólaló pacsirták jelzik – meg az, hogy a mondás szerint "Zsuzsánna elpisálja a havat". A néphagyomány szerint Zsuzsanna napja elviszi a havat, zöldellni kezd a fű, és megszólalnak a pacsirták, jelezve a tavasz közeledtét. Azt tartották, hogyha alacsonyan repül a pacsirta, akkor még hideg idő várható, de ha magasan száll, akkor közel a jó idő. ha nem szólal meg a pacsirta, "befagyott a szája", akkor a hideg idő még tovább tart Petőfi is a tavasz hírnökét látja benne, amikor így ír: Pacsirtaszót hallok megint! Egészen elfeledtem már. Dalolj, tavasznak hírmondója te, Dalolj, te kedves kis madár. Kedvező jelnek tekintették, ha csorog az eresz, mert jó termést ígért. Szép idő esetén, e napon már sokfelé elkezdték a tavaszi szántó-vető munkák előkészületeit. Névnapra Ugy áldjon meg isten neved napján, Hogy beérhesd vele minden órán.