Add comment for this object Saját megjegyzésed:
2019. 02. 19., 16:00 Míg a kreatív ötlet megszületésétől a vállalkozás indításáig jellemzően egy év sem telik el, utána akár több évet is várni kell a sikerre. A Cápák között üzleti tévés show csapatait mentoráló K&H szerint érdemes lehet minél jobban kidolgozni az üzleti elképzelést. A Magyarországon első alkalommal látható Cápák között üzleti show-ba jelentkező vállalkozások rácáfolnak arra a mondásra, miszerint az első lépés a legnehezebb, hiszen többségük jellemzően már egy éven belül elindítja vállalkozását a kreatív elképzelése alapján – utána azonban évekig is elhúzódhat, míg az életképes és sikeres üzlet megvalósul. "Az elmúlt évtizedek szakmai tapasztalata és a műsorban részt vevő vállalkozások mentorálása alapján is azt látjuk, hogy bár nincs konkrét szám arra, hogy mennyi idő alatt lesz igazán kiforrott egy vállalkozási ötlet, érdemes még a vállalkozás elindítása előtt minél pontosabban kidolgozni az üzleti elképzelést. Ez nemcsak a vállalkozás könnyebb és gördülékenyebb beindítását és működtetését segíti ugyanis, de a kiforrott üzleti elképzelések a befektetők megnyerése és a finanszírozás szempontjából is igen lényeges.
A Cápák az új évadban is saját pénzüket fektetik be a kiszemelt vállalkozásokba. Cápák második évad _ az RTL Klub műsorán! A műsor ismertetése: Az RTL Klub-on a Cápák között második évada, mely Magyarország egyetlen üzleti show-műsora! A már jól ismert show vadonatúj Cápája Tomán Szabina, a sikeres üzletasszony, aki 15 év modellkarriert követően már 8 éve építi saját vállalkozását. A Cápák az új évadban is saját pénzüket fektetik be a kiszemelt vállalkozásokba. Évadok: Stáblista: Alkotók műsorvezető: Lilu