Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Ismét rekordot döntött Ukrajnában a fertőzöttek napi növekménye, 940 új beteget regisztráltak - közölte az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács. Iránban már csaknem tízezren haltak meg a koronavírus miatt - közölte a teheráni egészségügyi minisztérium. Irán nyitott lenne arra, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon az Egyesült Államokkal, ha Washington bocsánatot kér azért, amiért kilépett a 2015-ös atomalkuból és kárpótolja Teheránt - jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök. Kínai kémrepülő hatolt be a hét elején Dél-Korea légvédelmi övezetébe - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását - jelentette a KCNA hírügynökség. Le akarja dönteni a Jézus szobrokat a "Fekete Életek Számítanak" aktivistája. Shaun King baloldali aktivista szerint a megváltó fehérként történő ábrázolása nem más, mint rasszista propaganda. Legalább öten meghaltak a Mexikó déli részén történt nagy erejű földrengésben, amely több települést elzárt a külvilágtól, de károk keletkeztek még az epicentrumtól több száz kilométerre fekvő Mexikóvárosban is.
Az igényelhető támogatás minimum összege várhatóan 1, 5 millió forint, maximuma 3 millió forint. Kb a teljes ár 35-40%-t lesz szükséges önerőből finanszírozni.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a főváros kétszer annyiért, 15 ezer forintért vásárolt teszteket, miközben voltak olyan önkormányzatok, amelyek csak hatezer forintért vették meg ezt. A bizottság elnöke azt mondta: szerintük nem vásároltak drágán tesztek Döntött a Fővárosi Közgyűlés: augusztus 1-től a II., a XII., a XIII. és a XIV. kerület egyes parkolási zónáiban egy kategóriával feljebb ugranak a díjtételek. A Soros György által kezdeményezett úgynevezett örökkötvényről is várja a magyarok véleményét a kormány a nemzeti konzultáció keretében – közölte Kovács Zoltán államtitkár. Megalakult a Gazdaságvédelmi operatív törzs. A Gazdaságvédelmi operatív törzs célja a magyar gazdaság növekedési pályára állítása, ezért azonosítja és felszámolja azokat az adminisztratív szabályokat, bürokratikus terheket, amelyek fékezik a gazdaságot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. A vásárlókat és jogkövető vállalkozásokat védi a fogyasztóvédelmi törvény, valamint a szavatosság és jótállás szabályainak módosítása - hangsúlyozta Cseresnyés Péter államtitkár.
A napelemes rendszerek telepítése egy komoly befektetés, döntésünket nem szabad, hogy adott esetben csak az... Több ügyfelünk kérdezte és kért segítséget abban, ahogy a napelemes rendszere által visszatáplált és el nem fogyasztott áram díját hogyan tudják... Nem kevés pénzt spórolhatnak meg az elektromos autó (EV) tulajdonosok a SolarEdge elektromos jármű töltő egyfázisú inverterével, amely első a világon. Az új... Mikro-, kis- és középvállalkozások június 17-től nyújthatják be pályázatukat napelemes rendszer telepítésére felhasználható vissza nem terítendő... Nem lesz könnyű dolga azoknak, akik mostanában, vagy a jövőben építenek házat, ugyanis jóval szigorúbb feltételeknek kell majd megfelelni a hatósági engedélyek...
A koronavírus-járvány újra bebizonyította, hogy a visegrádi országokban a katonákra és a hadseregekre a nehéz helyzetekben mindig lehet számítani – hangsúlyozták a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák védelmi minisztérium tárcavezetői Prágában. Törökország ismét megnyitotta szárazföldi határait Európa felé a migránsok előtt - jelentette ki Níkosz Déndiasz görög külügyminiszter. Világszerte 9 240 398 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 476 960, a gyógyultaké pedig 4 614 071. Előzetes házi karanténba került Zuzana Caputová szlovák államfő, miután kiderült, hogy a hivatal egyik alkalmazottja kapcsolatba került egy koronavírus-fertőzöttel – közölte a TASR hírügynökség. Olaszországban tovább csökkent az új koronavírus-megbetegedések száma, az elmúlt 24 órában 122 új esetet jegyeztek föl, kevesebbet, mint a járvány kitörésének első hete óta bármikor. Újra korlátozásokat vezetnek be Szerbiában, mert a napi új fertőzöttek száma ismét meghaladta a százat, Szkopje és Pristina viszont a fertőzöttek számának folyamatos növekedése ellenére ismét megnyitja a repülőtereket.
2010-2011 óta – azaz a napelemes rendszerek hazai megjelenése óta a legtöbb vállalkozó egy vissza nem térítendő pályázatra várt, hogy megvalósítsa napelemes rendszerét. Az elmúlt 8-9 évben csak energetikai beruházással kombinált pályázati lehetőséggel találkoztunk, ami valljuk be, távol állt az ideálistól… 2019. március 21-én megjelent egy felhívás tervezet "Napelemes rendszer telepítésének támogatása" témakörben. A pályázatokat 2019. június 17-én 10. 00 órától lehetséges beadni. Mit kell tudni a pályázatról? \ Pályázat neve, kódszáma: GINOP-4. 1. 3-19 Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak. Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1, 5 millió Ft, maximum 3 millió Ft. A napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladhatja meg a névleges teljesítményre vetített a 200. 000 Ft/kW értéket. (Az még nem eldöntött, hogy az inverter vagy a napelemek összes teljesítménye az irányadó…) Amennyiben a költségek meghaladják a fajlagos költségszintet, akkor a fajlagos költséghatáron felüli rész önerőből finanszírozandó.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök válságosnak nevezte az ország nyugati részében súlyos pusztításokat végző és halálos áldozatokat is követelő áradásokat. A Tiszán Tiszalökig, illetve Kisköréig elsőfokú készültségi szintet meghaladó vízállások várhatóak - közölte a Országos Vízügyi Főigazgatóság. Halálra gázolt egy embert egy tehervonat Nagytétény és Tárnok között - közölte a MÁV. Katonai menetoszlopok közlekedésére kell számítani az ország több helyszínén - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Szombattól 30 kilométer/órára csökken a megengedett sebességhatár a Lánchídon. Labdarúgó NB I: MOL Fehérvár - Ferencváros 1:0; Újpest- Zalaegerszeg 2:1; Újpest - ZTE 2:1 További két évig Erste Ligának hívják a magyar bázisú jégkorongbajnokságot - jelentette be a pénzintézet és a magyar szövetség. A tervek szerint augusztus elsejétől korlátozott számban ismét bemehetnek nézők az osztrák labdarúgó-bajnokság mérkőzéseire.
A Lánchíd felújítására rendelkezésre állt a fedezet, emellett a kiviteli tervek is készen voltak - erősítette meg a korábbi főpolgármester a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában. Tarlós István közölte: tavaly december óta tudható, hogy nem lehet tovább halasztani a felújítást, már az év elején ki kellett volna írni az új tendert, ennek semmilyen akadálya nem volt. Az önkormányzati rendszer pénzügyi helyzete stabil, a településeket a gazdasági visszaesés ellenére sem fenyegeti az ellehetetlenülés – mondta Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár. Hosszabbítsák meg az éves BKV-bérletek érvényességi idejét három hónappal, mivel azokat a járvány miatt nem lehetett kihasználni - erre kéri a Fidesz- KDNP frakció a Fővárosi Közgyűlést - írja a Magyar Nemzet. Vizsgálóbizottságot állít fel a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyei kivizsgálására - jelentette be Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes. A koronavírus tesztek beszerzését nem vizsgálja a fővárosi korrupciógyanús ügyeket vizsgáló bizottság - mondta Havasi Gábor, a testület elnöke a Hír Tv kérdésére válaszolva.