Add comment for this object Saját megjegyzésed:
és az önkormányzatok tartoznak ide, amelyek a többi gazdasági szereplőtől jövedelmet vonnak el, és azok felhasználásáról döntenek. A központi szervek, valamint a helyi önkormányzatok gazdálkodása költségvetésben foglalható össze. Miért nem vállalatokkal végeztetünk mindent? Miben ragadható meg az állam gazdálkodásának sajátossága? Szemben a vállalkozói döntésekkel, amelyeket alapvetően a nyereségérdekeltség jellemez, az állami döntéseket nem kizárólag a gazdasági racionalitás hatja át. A gazdaság és a társadalom egészének érdeke időnként nem esik egybe a szigorúan nyereségérdekelt gazdálkodással. Hogyan is lehetne kimutatni egy könyvtár, egy kutatóintézet, egy múzeum, egy köztéri szobor, egy ünnepség közvetlen gazdasági hasznát? De ha ezekre nem költenénk, akkor szegényebbek lennénk, csak más értelemben.
Felesége Ausztriai Mária Terézia volt, de számtalan udvarhölggyel volt futó viszonya, és szeretőket is tartott. Közülük Madame de Maintenonnal több mint három évtizedig élt együtt, sőt felesége halála után morganatikus házasságot kötöttek. (A morganatikus házasságban született gyermekek törvényesnek számítanak, de sem őket, sem anyjukat nem illetik meg a férj előjogai. ) "Soha ne kedvezz azoknak az embereknek, akik a legjobban hízelegnek neked, hanem azokra figyelj, akik jót akarva merészelik a nemtetszésedet vállalni" – vallotta XIV. Lajos, aki kiterjesztette Franciaország határait, felvirágoztatta a gazdaságot, pártolta a művészeteket, alatta kezdődött a francia gyarmatosítás. Ugyanakkor fikarcnyit sem törődött a nép jólétével, költséges háborúi hosszú távon hanyatláshoz, a monarchia meggyengüléséhez vezettek. Az utókor emlékezetében mégis a Napkirályként, az abszolút monarchia jelképeként maradt meg. XIII. Lajos és IV. Henrik mellszobrai alatt ül XIV. Lajos király († 1715), mögötte egyetlen fia, Lajos, Grand Dauphin († 1711), jobbra az ő legidősebb fia, Lajos, Burgundia hercege († 1712), balra Burgundia hercegének legidősebb fia, a gyermek Lajos, Bretagne hercege († 1705), XIV.
Száz művelt ember közül száz megvetően vonogatja a vállát: természetesen a Napkirály, XIV. Lajos. Vagyis mind a száz művelt ember – rosszul tudja. XIV. Lajos (Saint-Germain-en-Laye, 1638. szeptember 5. – Versailles, 1715. szeptember 1. ) Hyacinthe Rigaud festményén (1701) Akkor hát ki mondta, hogy XIV. Lajos mondotta volna? Sok mindenki, egyebek között Voltaire mondta – hogy a király mondta volna. Ha sok mindenki mondta, mi lehet az igazság (vagy a tévedés) a szállóige születésének körülményeivel kapcsolatban? Válaszoljon helyettünk Monsieur Dupré, a vaskos és igen tekintélyes szállóige-gyűjtemény összeállítója (Encyclopédie des Citations. Párizs 1959. 43. old. ). "E szavakat az ifjú királynak tulajdonítják, aki mindössze tizenhét esztendős volt akkoriban. A szavak 1655 április 13-án röppentek volna fel, amikor az uralkodó vadászöltözékben, kezében ostorral érkezett – állítólag – a párizsi bíróság üléstermébe. Félbeszakítva egy éppen zajló adóügyi vitát, így szólt: Az Állam – én vagyok!
Az államtanács tagjainak bejelentette, hogy a továbbiakban nem fog főminisztert kinevezni, hanem egyedül folytatja a kormányzást, önmaga főminisztereként. A későbbi korok köztudatában ez az aktus egy – tévesen Lajosnak tulajdonított – idézetbe foglalva maradt fenn: "Az állam én vagyok (L'état c'est Moi"). A király hozzákezdett a kormányzat szisztematikus átszervezéséhez, elbocsátotta államminisztereinek nagy részét. Saját anyját, Anna anyakirálynét is kizárta a kormányzásból, az államtanács ülésein végül már csak a három legfontosabb miniszter vett részt. Egyikük Fouquet pénzügyminiszter, aki 1661-ben meghívta Lajost a Vaux-le-Vicomte kastélyába egy ünnepségre. A miniszter mértéktelen fényűzésén felbőszült a király és még abban az évben utasítást adott Fouquet letartóztatására. Fouquet ellen vizsgálat indult, megvádolták állami pénzek hűtlen kezelésével, és királyi engedély nélkül végzett erődépítéssel. Ezt Lajos a saját személye elleni összeesküvésnek, tehát felségárulásnak minősítette.
A hosszú és váltakozó sikerrel folyó hadakozás végén a legyengült és kivérzett Franciaország csak fél sikert könyvelhetett el: a spanyol trónra Lajos unokája, V. Fülöp került, de a békeszerződés kizárta a két korona egyesítését. XIV. Lajos nem sokkal élte túl a háború végét, 1715. szeptember 1-jén halt meg, és a hír hallatán a párizsi nép örömünnepet ült. A trónon hetvenkét évet töltött el, túlélte fiát és unokáit, utóda dédunokája, XV. Lajos lett. Lajos bőkezűen támogatta a művészeteket, az adópréssel kisajtolt csillagászati összegeket fényűző kastélyokra, mindenekelőtt Versailles-ra költötte. A lenyűgöző palotaegyüttes már két évtizede épült, amikor 1682-ben ide helyezte udvarát, a király azonban soha nem látta készen, mert a munkák még halálakor is folytak. Életét az általa kidolgozott etikett határozta meg, amelyben ő játszotta a példaképül választott Nap szerepét. Mindig nyilvánosan, de egyedül ebédelt: élete során egyszer tett kivételt, a drámaíró Moliére is helyett foglalhatott asztalánál.
Luxusban élt a Napkirály Apjának, XIII. Lajosnak halála után a n égyéves dauphin örökölte a királyi trónt, XIV. Lajos néven. Tizenhárom éves koráig (1651-ig) anyja, Ausztriai Anna anyakirályné régensként uralkodott helyette. A királyné az elhunyt Richelieu bizalmasát nevezte ki főminiszterének, aki céltudatosan készítette fel a gyermek Lajost a jövendő abszolút uralkodó szerepére, lépésről lépésre avatta be a hatalomgyakorlás mesterségébe, és fokozatosan bevonta a kormányzati döntésekbe. az abszolutizmus klasszikus képviselője lett: szilárd egyeduralmat valósított meg a főnemesi ellenzék leverésével és a központosított államigazgatás bevezetésével. Uralma alatt a gazdaság és a kultúra jelentősen fejlődött. Franciaországot az európai nagyhatalmak sorába emelte. Személye a francia gloire (dicsőség) egyik szimbólumává vált. Lajos alapos kiképzést kapott az államigazgatás, jogtudomány, történelem és a hadvezetés (stratégia) területén, emellett több nyelvre és tudományokra oktatták. Mazarin halálakor a 23 éves király készen állt uralkodói hivatalának betöltésére.
Az ajtón behuppanva egy viszonylag nagyobb társaság (5-6) fő állt előttem, akik bőrönddel várakoztak a recepciós ablaknál, gondoltam hát, én is kivárom a sorom. Várakozás közben magyar társalgásra lettem figyelmes az előttem lévő brigádból. Hirtelen nagy boldog lettem, elvégre a honfitársak csak tudnak majd valami segítséget nyújtani, vagy legalább találtam utazópartnereket! Rájuk köszöntem hát. Hasonló meglepődöttség volt rajtuk is, amikor megtudták hogy magyar vagyok. Kis beszédbe elegyedtem velük, egészen addig, amíg valaki nem köszönt rám úgy, hogy a NEVEMET is mondta, anélkül hogy bemutakoztam volna addig... hirtelen az a tipikus "miafasz" játszódott le a fejembe, ránéztem a srácra aki köszönt, és a volt ÉVFOLYAMTÁRSAM volt a gimiből. Mindezt úgy, hogy körülbelül 3 éve nem is láttam, vagy hallottam felőle. 8000 kilométerre a volt gimimtől, egy szálláson ahova csak azért mentem be, mert az előző foglalásom törölték. A hely hatalmasan nagy volt, szóval ha egy fél órával hamarabb vagy később huppanok be, lehet végig elkerüljük egymást.
Neked a bíróság smafu? Te akarsz lenni a Mátyás király, vagy mi? Esetleg az igazságosztó Terminátor, vagy mi a fene? Figyelj, tesó! Le kéne akadnod az ügyről! Ne mondd már, hogy jobb jogász vagy, mint azok, akik ítélkeztek. Azok se most kezdték, tesó! Ebbe öregedtek bele, mint te a miniszterelnökségbe! Persze megértem, hogy be vagy tojva attól, hogy hány helyről fog még jönni a parancsolat – hiába a sok ökör mantrázó bábod és az alárendelt jogerőszakolóid –, de te meg azt értsd meg, hogy a saját törvényeid szerint (mert ami megtörtént, már megtörtént, és csak jelzem, a visszamenőleges hatályú, a polgárt negatívabban érintő normaváltozás gáz, még akkor is, ha próbálkoztál ilyesmivel, te jogtudor, te ezt megszívtad! Ahol a kedves, előítéletes és az én szemszögemből aljas honpolgáraid kirekesztettek, elszeparáltak, összevontak, lesajnáltak, direkt aluliskoláztak hátrányos helyzetű gyerekeket – jó, oké!!! cigánygyerekeket! – és élvezték az übermensch-séget, mint a háborodás, ott most van szorulás, hogy jönnek a cigányok, és bíróságon harcolják ki az ő igazságukat, nem a tiedet, te menő manó, te!