Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Mielőtt ráböknénk az első szemet gyönyörködtető darabra, s otthagynánk érte a súlyos ezreket, álljunk meg egy... Mielőtt ráböknénk az első szemet gyönyörködtető darabra, s otthagynánk érte a súlyos ezreket, álljunk meg egy pillanatra! Hiszen a szőnyegvásárlásnak is megvannak a kritériumai. Ne feledjük, hogy a választott talpalávaló, ha nem is uralkodó, de mindenképpen meghatározó ékszere lesz a lakásnak, ami átlagos esetben minimum 10 évre szóló beruházás. Választásunk tehát alaposan átgondolt legyen! A szempontok A lakberendezésen belül különböző stílusirányzatok képviseltetik magukat. Ilyen például a kortárs, modern, a klasszikus, a rusztikus, retro, mediterrán, stb. Mindnek megvan természetesen a sajátos színvilága, egyedi motívumai, melyek csak hasonló környezetben érvényesülnek igazán. A mediterrán otthon hangulatához remekül illeszkedik például az örök szépségű flokati. Rendkívül jól kiemeli többek között a fonott bútorok, kiegészítők szépségét, lágyítja az amforák, cserépedények és a kőpadló okozta esetleges hidegérzetet.
Elég egy vizes, lucskos láb egy esős időben történt séta után és az egész szőnyegünk sárban fog úszni. Előnyösek lehetnek a sötét vagy természetes színű, esetleg mintás szőnyegek. Anyagösszetétel A természetes anyagok nagyon kellemes érzetet keltenek, de ne feledkezzünk meg róla, hogy ezzel együtt sajnos a nedvességet és a szagokat is könnyen magukba zárják. Ezzel ellentétben a szintetikus anyagok szinte taszítják a nedvességet és a koszt, így segítve a lakás tisztántartását. Egy szintetikus anyagból készült szőnyeg vagy kanapé takarítása gyerekjáték még két kutya mellett is. Szálhosszúság, szövés A manapság divatos shaggy szőnyegek nagyon puhák és tényleg szuperkomfortosak, de kisállatok mellé nem praktikusak, mert a hosszú szálak között a szőr bizony könnyen megtapad és szinte képtelenség kiporszívózni. Strapabírósága miatt a nappalik és étkezők tökéletes kiegészítője a síkszövött szőnyeg, mely egy könnyen takarítható fajta. A szőnyeg felülete teljesen sima, ennek köszönhetően jól porszívózható és a nedvességet is egyszerűen felitathatjuk róla.
A helyszínekkel összefüggésben gondoljuk át a minőségi kérdéseket is: egy jó minőségű szőnyeg általában nem olcsó, de jóval strapabíróbb, mint filléres társai. Az aktívan igénybe vett területekre, így az étkezőbe, gyerekszobába, érdemes a legjobb minőségű szőnyeget választani, a ritkábban használt szobákba, például a hálószobába, tehetünk más minőségű szőnyeget. Ami biztos: a Myfloor szőnyegeivel nem lehet tévedni, hiszen itt az egyszerűbb darabok is magas minőséget képviselnek. A következő kérdés a szőnyeg anyaga, mely összefüggésben áll felhasználásának helyével: az aktívan használt helyiségekbe nem javasolt egy hosszú szálú shaggy szőnyeg, az étkezőben a takarítás, a gyerekszobában a játék ütközik nehézségekbe egy süppedős szőnyegen. A nappaliba, vagy a hálószobába viszont bátran választhatunk ezekből, hiszen barátságos, meleg hangulatot teremtenek. Az étkezőbe, gyerekszobába inkább rövid szálú, de tömött szőnyegek valók, ezek könnyen tisztíthatók, de a földön ülve, vagy akár hasalva is kényelmesen lehet rajtuk játszani.
Ezen túlmenően mérjük fel, mekkora igénybevételnek lesz kitéve szőnyegünk. Amennyiben forgalmasabb helyre szánjuk - mint például folyosó, közlekedő -, érdemes magas kopás állóságút, könnyen tisztíthatót venni. Ezekre a helyekre a legideálisabb a futószőnyeg vagy a kisebb méretű szőnyegek. Könnyű felszedni, porolni vagy tisztítóba szállítani azokat. Mi legyen a gyerekszobába? Gyerekszobába úgyszintén kisebb méretű, strapabíró, jól kezelhető kerüljön. A választékkal valószínűleg nem lesz gond, hiszen széles skálán mozog a színes, mintában gazdag, és vidám mesefigurás szőnyegek kínálata. Amit ne hagyjunk figyelmen kívül, az az alapanyag, minőség és kivitelezés gyermekbarát mivolta. Hiszen gyermekünk minden bizonnyal több időt fog földközelben tartózkodni első néhány évében. Ami a méretet illeti, nem létezik egységes tanács, minden az adott helyiségtől függ. Pontosabb mérésekre csak padlószőnyeg lerakásánál van szükségünk. Annyit kell tudni, hogy a szőnyeg mindig egy bizonyos területet foglal keretbe.
Ha a "hova, milyen minőségű és anyagú szőnyeget válasszunk" kérdéseken túljutottunk, érdemes a stílussal foglalkozni. Nem mindegy, hogy milyen a szoba berendezése: klasszikus, modern, skandináv, vagy vintage? Mindig mérlegeljük a vásárlás előtt, hogy a szőnyeg passzol-e a már meglévő bútorainkhoz, illetve az életstílusunkhoz, de a határainkon belül merjünk kísérletezni – egy jól megválasztott szőnyeggel egy egyszerűbb berendezést is felpezsdíthetünk. Például modern, geometrikus mintájú szőnyegekkel remekül színesíthetünk egy visszafogott, egyszerű bútorokkal berendezett szobát. A stílus kérdéséhez kapcsolódik a szín és a forma kiválasztása is. Színek tekintetében eldöntendő kérdés, hogy a szőnyeg csak hátteret ad bútorainknak, vagy domináns elemnek szánjuk a szobában és a berendezés többi darabja lesz inkább visszafogott. Emellett fontos összhangban állnia a helyiségben használt egyéb textilekkel, például a függönyökkel, párnákkal, illetve a falak színeivel, vagy adott esetben a falon használt tapéta mintájával.
Milyen szőnyeget válasszak? Az Ön bevásárlókosara még üres! Főoldal Hogyan válassz szőnyeget? A szőnyegek otthonosságot és nyugalmat varázsolnak bármely helyiségbe, nélkülük a szobák ridegnek és befejezetlennek tűnhetnek. A szőnyegek felhasználását sokféleképpen variálhatjuk. Amellett, hogy hátteret biztosítanak bútorainknak, kiemelhetjük velük egy helyiség összetartozó tereit, vagy épp elválaszthatjuk a különböző funkcióval bíró szobarészeket. Hangelnyelő hatásuk miatt csendesebbé, hőszigetelő hatásuk miatt télen melegebbé, nyáron hűvösebbé teszik a szobát. Szőnyegek használatára tehát szükség van, nem véletlen, hogy egy szoba legmeghatározóbb textilje általában a szőnyeg. Szőnyegválasztásnál ezt mindenképp figyelembe kell venni. A szőnyeg stílusa, színe, anyaga erőteljesen befolyásolja majd a szoba hangulatát. Ezért a vásárlás előtt feltétlen érdemes átgondolni a következő szempontokat. Hova szeretnénk szőnyeget tenni: vannak lakások ahol minden helyiség szőnyegezve van, vannak ahol csak bizonyos szobák, például a gyerekszoba, a nappali – ez csupán a mi ízlésünktől függ.
Praktikák: – igyekezzünk minél gyakrabban kivágni kedvenceink talpából a szőrt – világos színű kutyushoz válasszunk világosabb szőnyeget (pl. bézs, barna), sötét szőrzethez pedig sötétebb szőnyeget – ha "valami" nedvesség került a szőnyegre, itassuk fel papírtörlővel a felszínét és a szőnyeg alá is helyezzünk nedvszívó kendőket. Ne dörzsöljük a felületet! Nálunk mi vált be? DIEGO Sisalo síkszövött szőnyeg, ami szinte taszítja a koszt és két kutyussal is élhető teret varázsol a nappaliba. Ráadásul ez a szőnyeg kültéren is használható, mivel elképesztően jól ellenáll a nedvességnek. Mivel egyik kutyusunk világos szőrű, a másik pedig vegyesen sötét és világos, ezért a sötétszínű szőnyeg mellett döntöttünk. Új szőnyegünk strapabíróságának legjobb bizonyítéka, hogy akkor sem kell aggódnunk, ha vendégkutya érkezik hozzánk és akár hárman is birtokba veszik a nappali padlóját. További kutyabarát otthonnal kapcsolatos tapasztalataimat később is olvashatjátok majd itt a blogban, hiszen nálunk ez mindennapos téma.